NER-biznisz válik a tokaji bortermelésből

Megosztás


Nmesokára a parlament elé kerül az a törvénytervezet, ami után a tokaji történelmi borvidéken különválasztanák a sík fekvésű és a hegyi területeket egymástól.

A hegységben termelők használhatnák a „tokaji” nevet, a többiek pedig „zempléni” megjelöléssel, vélhetően alacsonyabb áron hozhatnák csak forgalomba a boraikat.

A Népszava által megszólaltatott kisbirtokosok szerint hatalom-közeli kezekben koncentrálódnak a tokaji területek. Az állami felvásárló Grand Tokaj Zrt. három éve a kistermelők jó részével már nem kötött felvásárlási szerződést, maximum önköltségi ár alatt, ami természetesen veszteséges a termelők részére.

A lap információi szerint a NER-hez köthető gazdálkodók zöme hegyvidéki birtokkal rendelkezik. Abban érdekeltek tehát, hogy minél kevesebb legyen a tokaji megjelölésű terület, ezáltal magasabb árfekvésben lehessen a borokat értékesíteni.

Később a kormány a túltermelésre hivatkozva bevezette a zöld szüret lehetőségét, vagyis támogatta, ha valaki még éretlen állapotban levágta a fürtöket. Ahogy azt is szabályoznák, hogy tokaji néven csak olyan bort lehet forgalomba hozni, ahol a hektáronkénti tőketerhelés nem haladja meg a 2,5 kilogrammot.

Ez a lap szerint főként a régóta itt gazdálkodókat érinti hátrányosan, akik még betartották, az akkor hagyományos 3,6 méteres sortávot: nekik kevesebb tőkéjük van egy területen, mint az új telepítésűeknél, ahol 2,5 méteres a sortáv. Természetesen valamennyi felsorolt intézkedés összetett megítélésű, mert miközben minden változásról érdemes vitatkozni, azt azért nemcsak a tőkével jobban ellátott „NER-es” gazdák követelik, hogy a minőséget javító és egységesítő előírások szülessenek a borvidékkel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek