Lapértesülések szerint egy céges konfliktus miatt ismét leváltották az Index főszerkesztőjét, a kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is.
A HVG értesült róla, hogy Szombathy Pált, az Index főszerkesztőjét lecserélik, és erről hamarosan hivatalos megerősítés is nyilvánosságra kerül.
Másfél hete Balogh Ákos Gergelyt, a lap egyik főszerkesztő-helyettesét küldték el a próbaideje alatt, így az elbocsátást hivatalosan indokolni sem kellett. Balogh kirúgását Szombathy azzal indokolta, hogy az elmúlt három hónapban kiderült, hogy nem egyformán gondolkodnak az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről.
