– Igaz az, hogy a kórház krónikus osztályának osztályvezetője havi ötvenezer forintot szed be a betegeitől, és ha nem fizetnek, akkor kirakja őket?
– Igen, igaz. Ez annyira biztos, mint hogy itt állok. Ez egy kisváros, ezt mindenki tudja.
Ezt mondta egy fiatal kozmetikus az erkélyéről lekiabálva, amikor meghallotta, hogy miről érdeklődött a 444 stábja a járókelőktől.
Adott egy vidéki kisváros, egy kórház és annak krónikus osztálya, amit a városban csak elfekvőnek hívnak. Van ott egy orvos, pontosabban egy osztályvezető főorvosnő, aki a napi díjon felül pénzt szed a betegektől azért cserébe, hogy ne rakja ki őket a krónikus osztályról.
A környéken két idősotthon van, mindkettőnél éves hosszúságú várólistákkal. A 24 órás gondozásra szoruló, beteg időseknek nincs hova menniük, csak a kórház krónikus osztályára. Ezt a főorvosnő is tudja, és ki is használja. Nem csak a betegeit és azoknak rokonságát tartja félelemben, hanem a teljes várost, akiknek lakói azon aggódnak, hogy ha valami rosszat mondanak a főorvosnőről, akkor annak ők vagy egy rokonuk látja majd kárát, ha egy napon ők is bekerülnek az elfekvőre.
Ez a félelem az oka annak, hogy nem írhatjuk le sem a város, sem a kórház, sem a főorvosnő nevét, ezért a továbbiakban magát a jelenséget mutatjuk be, hogy egy nagyhatalmú orvos (nevezzük most K. főorvosnőnek) hogyan tud teljesen rátelepedni egy város életére.
Még a koronavírus első hulláma előtt kereste meg a 444-et két nő, akinek rokonuk feküdt benn nemrég K. főorvosnő osztályán. Később azért utaztunk a városba, mert mindkét alanyunk azt állította, hogy az ötvenezres plusz díj nyílt titok, az utcán bárkit megállítunk, tudni fog K. főorvosnő ténykedéséről.
„Havi ötvenezerért tartani tudom”
Katalin (az alanyunk nevét kérésére megváltoztattuk) testvére 24 órás ellátásra szorult, ezért került be a krónikus osztályra. Amikor Katalin bement a kórházba, és a testvére holléte felől érdeklődött az ápolóknál, azt Katalin szerint a főorvosnő is meghallhatta, ugyanis nem sokkal később az ápolókkal üzente meg, hogy várja az irodájában.
„Beléptem az ajtón, jó napottal köszöntünk egymásnak, és akkor azt mondta, hogy havi ötvenezer forintért tartani tudja a testvérem. Én álltam az ajtóban, mint akit leforráztak. Aztán annyit mondtam, hogy rendben van” – meséli Katalin még mindig hitetlenkedve.
Ez a havi ötvenezer forint a kórház által meghatározott napidíjon felül ment egyenesen K. főorvosnő zsebébe. A kórház az első hónapban még nem számol fel napidíjat, utána viszont emelkedő rendszerben, előbb 800, majd 1200, végül pedig 1600 forintot. Ez a teljes árral 30 napra számolva is 48 ezer forint, amire még pluszban jön az ötvenezer. Akkoriban, amikor Katalin testvére a kórházban volt, 40 ágyból állt a krónikus osztály, de szerinte K. főorvosnő nem mindenkitől szedett pénzt, csak azoktól, akik több hétig maradhattak.
Ha csak az ágyak felével számolunk, akkor is havonta egymillió forint ütötte a főorvosnő markát.Egy ápoló pedig azt mondta Katalinnak, nehogy azt higgye, hogy ők ebből látnak egy fillért is, K. főorvosnő a teljes összeget megtartja magának.
„Keddenként volt a fizetős nap, ilyenkor négyen-öten álltunk sorban az irodája előtt. Kezdetben kis naivan beletettem egy borítékba a pénzt, de aztán 2-3 alkalom után már rájöttem, hogy felesleges költeni a borítékra. Egy szó nélkül letettem az asztalára a pénzt, ő meg megköszönte. Ennyi volt” – mondja.
Katalin testvére öt hónapot töltött a krónikus osztályon, ennek a díját pedig kéthetente fizette húszezrével, de volt, aki hetente állt sorban egy tízezressel. Aki pedig nem fizetett a megadott időpontban, annak K. főorvosnő személyesen telefonált, hogy a pénzt követelje. Katalin szerint van egy kis füzete, amiben vezeti, hogy ki, mikor fizet, mert egyszer Katalint is felhívta vasárnap délután, hogy megy-e be a kórházba, mert esedékes lenne a fizetés.
Katalin szerint mindenkit azzal fenyegetett, hogy ha nem fizetnek időben, akkor kiteszi a beteget a kórházból.K. főorvosnő Katalinnak azt mondta, amikor megtudta, hogy a nő helyet próbál találni a testvérének egy idősotthonban, hogy ne is próbálkozzon ezzel, mert úgysem veszik fel sehova.
Katalin egy hozzátartozótól olyat is hallott, hogy miután nem tudták fizetni a díjat, az ápolásra szoruló idős nőt teljesen elhanyagolták, infúziót sem kapott, végül pedig a fia a saját karjában vitte ki a kórházból.
A nő nem tudja pontosan, hogy mikor kezdődhetett K. főorvosnő sajátos pénzkeresése, de egy ismerősének 6 évvel ezelőtt került be a testvére az osztályra, és akkor még nem kért pénzt, csak utalt rá. A főorvosnő minden héten valahogy úgy intézte, hogy összefusson a beteg hozzátartozójával a látogatások alkalmával, ilyenkor pedig megjegyzést tett, miszerint a beteg állapota semmit sem javult, ezért hamarosan haza kényszerül küldeni. Amikor viszont a hozzátartozó adott egy tízezrest, akkor a főorvosnő egy újabb hétre elhallgatott.
További részletek a 444.hu cikkében.
