Felmérés készült a nagyvárosok ingatlanárairól, mi se lehetünk boldogak tőle

Megosztás


Legutóbb 2015-ben volt arra példa, hogy többen laktak Budapesten, mint egy évvel korábban. Akkor 1500-zal többen költöztek be, mint el. Azóta részben a fővárosi agglomerációba, részben vidékre körülbelül 20 ezerrel többen költöztek el, mint érkeztek. – derül ki a euronews.com felméréséből.

A budapesti ingatlanárak folyamatosan emelkedtek, de ennek a tendenciának a vidéki lakáspiac is nagy haszonélvezője lett. Az elmúlt években egy belvárosi lakás árából könnyen lehetett agglomerációs kertes házat venni. Leginkább Érdre, Szigetszentmiklósra és Veresegyházára mentek az emberek.

A koronavírus-járvány kitörése utáni hetekben egyértelműen zuhant az ingatlanpiaci kereslet, mostanra viszont – bár a járvánnyal összefüggő esetszámok sokkal rosszabbak, mint voltak fél évvel korábban – sok helyen a tavalyi összegeket is meghaladják a négyzetméterárak.

Az elmúlt években a folyamatos lakásár-emelkedés nem egyformán érintette az egyes településeket. Az ingatlanárak az egész országban nőttek, és a tendencia egyértelműnek tűnik, az olló egyre jobban nyílt: a vidéki árnövekedés nem tudta követni a fővárosit, így könnyebb helyzetbe kerültek a nagyobb városból kisebb községbe vágyók. Azoknak pedig, akik vidékről a fővárosba költöznének, többet kell fizetniük. A szakemberek szerint a vidéki CSOK inkább hosszabb távon fogja éreztetni hatását, de ennek egyelőre kevés jele van.

Az egyetemi városokban, a Balaton vagy a Velencei-tó környékén egyértelműen élénkült a piac, ami az árak növekedését is magával hozta.

Az Ingatlannet.hu megyeszékhelyekre vonatkozó friss statisztikája szerint jelenleg Budapesten a téglaépítésű lakások átlagára 840 ezer forint/négyzetméter. Mögötte a második legdrágább lakáspiaccal Székesfehérvár következik, 570 ezer forint/m²-es átlaggal. A kettő közti különbség 270 ezer forint jelenleg.

A hazai megyeszékhelyek közül Salgótarjánban kell a legkevesebbet fizetni egy lakásért. A nógrádi városban a téglalakásokat 90 ezer forint/m²-es átlagáron kínálják eladásra, ami a fővárosi téglalakások átlag négyzetméter árához képest 750 ezer forinttal alacsonyabb, vagyis egy fővárosi lakás árából Salgótarjánban akár kilencet is vehetnénk.

Kapcsolódó cikkek