Közeledik az időközi választás, mutatjuk a két esélyes jelölt programját

Megosztás

Már csak alig több, mint egy hónap van az időközi országgyűlési választásokig Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetében. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bíró László függetlenként, de az összellenzék támogatását élvezve, míg Koncz Zsófia a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul a parlamenti székért.

Az egész ország a “Borsod 6”-ot figyeli, hiszen nem kevesebb, mint a Fidesz kétharmadának megtartása – vagy éppen elvesztése – a tét. Tóth Tamás, az Iránytű Intézet politikai elemzője azt nyilatkozta a választásról Alfahírnek, hogy

“Fontos leszögezni, hogy nem csak a kétharmados többség elvesztése vagy megtartása a tét. Mivel ez a Fidesz szempontjából egy nyerhető körzet, így a választás elvesztése komoly üzenet lenne 2022-re, hiszen ha a Fidesz számára kedvező terepen is megnyerhető egy választás az ellenzéki összefogás révén, akkor az motiváló erővel hatna mind az ellenzéki pártokra, mind szavazóikra.

Másrészt azonban a kormánypártok komoly előnnyel rendelkeznek a független és kormánypárti polgármesterek révén. Így hiába tűnik kevésnek a Koncz Zsófia virtuális kampánya, ugyanis a háttérben a Fidesz az említett polgármestereken keresztül fogja szavazatait maximalizálni. Tehát a kisebb településeken és leginkább a falvakban a polgármesterek fogják elvégezni a kampány oroszlánrészét.

Így a falvakban erős kormánypárti fölény várható, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a választás a falvakban fog eldőlni”

– jósolta Tóth.

Mostanra már mindkét jelölt pártprogramja elérhető kis füzet formájában, ami nyomtatottan és elektronikusan is megjelent. Ezeket bárki elolvashatja, a helyi lakosoknak pedig segíthet döntésükben.

A két elektronikus képújságban oldalra húzással vagy az oldalsó nyilakkal lapozhat.

Bíró László lapja:

Koncz Zsófia lapja:

Koncz újságának a borítóján egyébként van egy elég szembetűnő hiba, ami kissé komikussá teszi a “Szülőföldünkre” keresztelt lapot.

Kapcsolódó cikkek