Annyi iskolaőrjelölt bukott el az alkalmasságin, hogy meghosszabbítják a jelentkezési határidőt

Megosztás

Ezerötszáz főből ezren sem jutottak túl az iskolaőrnek jelentkezők közül az alkalmassági eljáráson, vagyis csak akkor lehet minden érintett helyre iskolaőrt küldeni, ha mostantól mindenki átmegy minden vizsgán.

Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.

A lap szerint csaknem 1500-an jelentkeztek iskolaőrnek, a pályázók közül azonban az alkalmassági és kiválasztási eljárás után csak mintegy 500-an kezdték meg a képzést.

Mintegy 500 állami intézmény érintett, vagyis akkor lesz elég iskolaőr, ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést. Ezzel pedig lehetnek még bajok, és ezt a rendőrség is látja: ugyan az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, a hivatalos megfogalmazás szerint “az esetleges fluk­tuáció kezelésére” Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket – tudatta az ORFK a Magyar Nemzettel.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi – közölte az ORFK.

Kapcsolódó cikkek