Már az is bírságra számíthat, aki megemlíti a Hell tulajdonosainak nevét?

Megosztás

A Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság arra jutott, hogy a magyar Forbes magazin összeállíthat listákat az elérhető nyilvános üzleti adatok alapján, de csak szigorú egyeztetési követelmények mellett – írta a media1.hu. Utóbbiak elmaradása miatt összesen 4,5 millió forint összegű bírságot is kiszabott nemrég a hatóság a magazin kiadójára. Bár a Forbes jogorvoslattal él a rá kiszabott bírságokkal és döntés részleteivel szemben, az ügy azért is érdekes, mivel messze túlmutat önmagán.

Az ügy a XIXO italokat is forgalmazó, a Magyar Nemzeti Banktól jelentős közpénzben részesedő Hell Energy energiaitalokat gyártó magyar cég tulajdonosainak, illetve Futó Péter ingatlanmogul (Cordia, Futureal) panasza nyomán indult.

A NAIH az egymás után született két határozatában az egyik esetben 2 millió, a másik esetben 2,5 millió forint bírságot szabott ki a magazinra. Az adatvédelmi hatóság hosszadalmas (az egyik esetben például több mint 50 oldalas) határozatainak lényege, hogy a Forbes úgy közölt listát a leggazdagabb magyarokról és a legnagyobb hazai családi vállalkozásokról, hogy a lap nem adott részletes tájékoztatást a panaszosnak az adatkezeléssel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről.

A cikk itt folytatódik.

Kapcsolódó cikkek