Zelenszkij: Putyin nem marad életben, ha atomhoz nyúl

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoösszeköttetés útján felszólalt az ausztráliai Sydney-ben lévő Lowy Intézetben. Az Ukrajinszka Pavda beszámolója szerint a beszélgetés közben Zelenszkij kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem marad életben, ha atomfegyvert vet be az ukrajnai háborúban. „(Putyin) tisztában van azzal, hogy atomfegyver bevetése után már nem tudja úgymond megmenteni az életét, én ebben biztos vagyok” – fogalmazott az ukrán elnök. Kérdésesnek nevezte, hogy Putyin kellőképpen az irányítása alatt tartja-e az orosz hadműveleteket ahhoz, hogy taktikai nukleáris csapást indíthasson. Hangsúlyozta, hogy szerinte a világ „soha nem bocsátja meg sem Putyinnak, sem…

Tovább olvasom

Zelenszkij kizárta, hogy Oroszországgal tárgyaljanak a békéről, amíg Putyin van hatalmon

Rendeletet adott ki az ukrán elnök arról, hogy mindaddig lehetetlen tárgyalni Oroszországgal, amíg Vlagyimir Putyin az elnöke. Volodimir Zelenszkij korábban többször figyelmeztette a Kremlt, hogy Ukrajna újabb területeinek annektálása esetén végképp lehetetlenné válnak a tárgyalások – számolt be a hírről itthon a HVG. Zelenszkij lépése nyomán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt közölte: Oroszország megvárja, hogy a jelenlegi ukrán elnök álláspontja megváltozzon vagy a következő ukrán elnök más állásponton legyen a Moszkvával folytatott tárgyalások ügyében. Arról is rendelkezett az ukrán elnök, hogy tovább kell erősíteni országa védelmi képességeit. Ő, Ruszlan Sztefancsuk…

Tovább olvasom

Ukrajna gyorsított eljárásban kéri a felvételét a NATO-ba

A négy megye “hivatalos” orosz annektálására reagált ezzel a bejelentéssel Volodimir Zelenszkij elnök. Ukrajna hivatalosan is kéri, hogy gyorsított eljárással vegyék fel a NATO-ba, jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök pénteken. A Vlagyimir Putyin-féle „ünnepélyre” – melyen hivatalosan Oroszország részévé minősítették a megszállt Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk régiókat – reagálva elmondta, Kijev kész tárgyalni Moszkvával, de nem a jelenlegi elnökkel. „Döntő lépést teszünk azzal, hogy aláírjuk Ukrajna gyorsított NATO-csatlakozási kérelmét” – mondta az ukrán elnök a Telegramon közzétett videóban. A videón látható, amint Zelenszkij bejelenti a csatlakozási kérelmet, majd aláírja…

Tovább olvasom

Zelenszkij autóbalesetet szenvedett

Nem sérült meg súlyosan az ütközésben az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közlekedési balesetet szenvedett Kijevben, de nem sérült meg súlyosan – közölte szóvivője csütörtökön kora reggel egy Facebook-bejegyzésben az mfor.hu cikke szerint. Szerhij Sznyikforov, aki nem közölte, hogy mikor történt a baleset, azt mondta, hogy Zelenszkij autója egy személygépkocsival ütközött. “Az elnököt orvos vizsgálta meg, nem találtak súlyos sérüléseket” – mondta, hozzátéve, hogy a balesetet kivizsgálják. A Zelenszkijt kísérő orvosok sürgősségi ellátásban részesítették a másik személygépkocsi vezetőjét, és mentőautóba szállították – mondta. (mfor.hu)

Tovább olvasom

Zelenszkij szerint valami különös ocsmány dologra készülhetnek az oroszok

Jön Ukrajna függetlenedésének évfordulója, ami történetesen egybeesik a nappal, amikor fél éve fog tartani a mostani háború… Szombat esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éberségre intette népét, mivel szerdán, augusztus 24-én lesz Ukrajna Oroszországtól való függetlenedésének 31. évfordulója, emellett pedig a most zajló háború fél éves évfordulója – írja a 444.hu. Arra biztatta az ukránokat, ne hagyják, hogy a moszkvai vezetés „elkeseredettséget és félelmet gerjesszen” bennük. Ugyanakkor azt is elmondta: „Mindannyian tisztában kell lennünk azzal, hogy ezen a héten Oroszország megpróbálhat valami különösen ocsmány dolgot, valami különösen gonosz dolgot csinálni.”…

Tovább olvasom

Fogolycsere, Ukrajna újjáépítése – erről szólt Erdogan és Zelenszkij találkozója

A Lvivben tartott háromoldalú találkozón a török és az ukrán államfő mellett részt vett António Guterres ENSZ-főtitkár is. Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön közölte, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijvel és António Guterres ENSZ-főtitkárral háromoldalú megbeszélésen megvitatta az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezésének lehetséges módjait – írja a Reuters. Az ukrajnai Lvivben tartott találkozó után Erdogan elmondta, hogy megbeszélést folytattak arról, hogy az ENSZ által közvetített gabonaexport-megállapodás által teremtett pozitív légkört felhasználják a tartós béke megteremtéséhez. A török elnök közölte továbbá, hogy megvitatták a hadifoglyok kicserélésének lehetőségét Ukrajna és Oroszország…

Tovább olvasom

Zelenszkij: Kiemelt célpont minden orosz katona, aki az atomerőművet támadja

Az ukrán elnök szerint Oroszország nukleáris zsarolásra használja a zaporizzsjai erőművet. Erről legújabb online beszédében ejtett szót Volodimir Zelenszkij – írja a 444.hu. Az ukrán elnök folyamatos provokációnak nevezte, hogy az oroszok a létesítményt támadják, illetve bázisként használják nikopoli és marhaneci bombázásaikhoz. Azt üzente, a hadsereg és a titkosszolgálat kiemelt célpontként kezel minden orosz katonát, akik részt vesznek a Zaporizzsja elleni támadásokban. Zelenszkij szerint minden egyes nap, amíg orosz katonák vannak az atomerőmű területén, növeli az európai sugárzás kockázatát. A zaporizzsjai erőművet még márciusban, az orosz invázió elején vették ellenőrzésük…

Tovább olvasom

Zelenszkij azt üzente Kínának, hogy álljon át a jó oldalra

Az ukrán elnök szerint Peking semlegessége az orosz-ukrán háború kapcsán még mindig jobb, mintha Kína nyíltan támogatná az oroszokat, de még jobb lenne, ha kiállna a háborúval szemben – számolt be a HVG. Zelenszkij videohíváson keresztül válaszolt a canberrai egyetem hallgatóinak kérdéseire szerdán, ekkor beszélt arról, hogy Kínának át kellene állnia a jó oldalra, az “egyesült világhoz”, és Oroszországgal szemben kellene állást foglalnia. Azt elismerte ugyanakkor, hogy az oroszok által indított invázió nyílt támogatásánál még mindig jobb, hogy Kína legalább “semleges” próbál maradni, és fontos, hogy “nem segít Oroszországnak”.

Tovább olvasom

Zelenszkij felmentette a budapesti ukrán nagykövetet

Több nagykövettel ugyanígy tett az ukrán elnök, aki szerint ez bevett gyakorlat a diplomáciában. Elnöki rendelettel mentette fel Volodimir Zelenszkij Ukrajna budapesti nagykövetét, Ljubov Nepopot – számolt be róla a hvg.hu. Ugyanígy járt a Telex beszámolója szerint a norvégiai, a prágai és a németországi nagykövet is. Szombat este posztolt videójában Zelenszkij így beszélt erről: „Ma aláírtam néhány nagykövet elbocsátásáról szóló rendeletet. A nagykövetek cseréje a diplomáciai életben bevett gyakorlat része. A Csehországba, Németországba, Magyarországra, Norvégiába és Indiába kinevezendő jelölteket a külügyminisztérium készíti fel” – mondta Zelenszkij. via Telex.hu

Tovább olvasom

Zelenszkij a háború végét és rakétarendszert kért, az USA utóbbit teljesíti

Hétfőn Bajorországban ülésezik a hét legfejlettebb gazdaságú államot tömörítő G7 csoport, a zárt ülésen pedig az ukrán elnök is felszólalt. A The Guardian beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij azt hangoztatta, hogy a háborút be kell fejezni még idén, a tél beállta előtt. Az AFP tudósítása szerint Zelenszkij egyenesen arra kérte a G7 tagországait, hogy még a tél előtt „vessenek véget” a háborúnak. A Reuters szerint az Egyesült Államok kész teljesíteni az ukrán elnök egyik legfontosabb kérését: megvásároltak egy norvég föld-levegő rakétarendszert, amelyet Ukrajnának fognak adományozni. Zelenszkij korábban többször is hangoztatta, hogy…

Tovább olvasom