Borsod legszebb helyei – A miskolctapolcai Barlangfürdő

A miskolctapolcai Barlangfürdő a környék egyik legnépszerűbb, Európában egyedülálló látványossága. A több száz éves múltra visszatekintő fürdőhely a természet alkotta járataival nem csak a szemet gyönyörködtetik. A gyógyhatású víz és az egyedi hangulat felüdülést hoznak testnek és léleknek egyaránt. Tapolca (1950 előtti nevén Görömbölytapolca) már a 13. századtól fogva jelentős szerepet töltött be a régió életében. A barlang és a termálforrás már ősidők óta ismert volt, de a település fürdőhellyé válása igazán csak a török uralom után kezdődött meg. Görömböly apátja 1711-ben vetette fel a fürdőhely kiépítését; orvosokat is hozatott Kassáról, hogy…

Tovább olvasom

LMP: A kormány áruba bocsájtja vizeinket

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi Keresztes László Lóránt, a bizottság elnöke, az LMP országgyűlési képviselője.  A zöldek képviselője szerint súlyos kihívásokkal szembesülünk a vízkincsünk védelme érdekében, ahogy azt is, hogy hazánk vízgazdálkodása elhibázott, hiszen Magyarországról minden évben több víz folyik ki, mint amennyi beérkezik. Ahogy azt is tudjuk, hogy a víziközmű rendszer az összeomlás szélén van, a kormány politikája miatt veszélyben vannak a felszíni vizek, a tavak és a vizes élőhelyek is. A kormány ilyen helyzetben akar akkumulátor nagyhatalmat csinálni Magyarországból. Keresztes szerint a kormány nem tesz…

Tovább olvasom

Fukusima: 1 millió tonna sugárszennyezett vizet engedne a tengerbe a japán kormány

Lassan tizenegy éve megoldatlan probléma a földrengés és szökőár következtében 2011-ben súlyosan megsérült japán atomerőmű ügye. Valóban nem lenne jobb ötlet ennél, mint a sugárszennyezett vizet a tengerbe engedni? A japán kormány közzétette a fukusimai atomerőműben tárolt szennyezett víz tengerbe eresztésére vonatkozó terveit. Eszerint 2023 tavaszától több mint 1 millió tonna szennyezett vizet engednének a tengerbe egy vízalatti alagúton keresztül. Az alagútra azért van szükség, hogy a szennyezett víz ne közvetlenül a parton és ne a vízfelszínen érje el a tengert, hanem a parttól kb. 1 kilométernyire és viszonylag nagy…

Tovább olvasom

MIVÍZ-hibajavítás a Győri kapuban és a Gárdonyi Géza utcában

A Miskolci Vízmű Kft. tájékoztatta a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy november 24-én szerdán, a Gárdonyi Géza utca 4. szám mellett szennyvízvezeték javítási munkálatokra kerül sor. A munkálatok idejére a Gárdonyi Géza utca a Rodostó utca kereszteződésnél – a Csabavezér út irányába – lezárásra kerül. A hibajavítás időtartama alatt a Rodostó utcából, valamint a Tallér és a Gárdonyi Géza utca fentebbi részéről a Nádas utcán keresztül lehet majd kihajtani a Csabavezér útra. Az érintett lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kéri a MIVÍZ…

Tovább olvasom

Kincs, amit nem értékelünk eléggé: a víz

Életünk egyik legfontosabb lételeme a víz, szilárd táplálék nélkül heteket is kibírhatunk, de szervezetünk víz nélkül csak pár napig képes a túlélésre. Bolygónk egyharmadát víz borítja, ennek rendkívüli nagy vízmennyiségnek azonban csak egy elenyésző mennyisége fogyasztható az emberek számára. A Föld vízkészlete nagyjából 1,4 milliárd köbméter, ebből az édesvíz mindössze 3%-ot tesz ki, és ennek jelentős része, kb 80%-a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvíz mennyisége a Föld vízkészletének csupán 0,5%-a. És még ez az édesvíz sem teljes mennyiségben iható, hiszen a világ számos pontján a különböző…

Tovább olvasom

Csőtörés miatt nincs víz az Andrássy úton és környékén, de még ma végeznek a javításokkal

Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás az Andrássy úton, melynek a Testvériség utcától a Kárpáti utcáig érintett szakasza van kizárva a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. rendszeréből. A hiba érinti a Kárpáti, Móricz Zsigmond, az Endrész György, az Illyés Gyula és a Tamási Áron utcákat is. Jelenleg lajtos kocsi látja el a környék vízzel, a MIVÍZ Kft. kollégái a helyszínen végzik a hibaelhárítást, mely várhatóan még a mai napon befejeződik – írták a Minapnak küldött rövid közleményében a Miskolci Vízszolgltató Kft. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

Ezért fenyegeti Magyarországot a kiszáradás | videó

Magyarország Európa legvízgazdagabb országa. Azonban elképesztő mennyiségű vizeket engedünk ki a kezünk közül, emiatt számos tavunkat és folyónkat a kiszáradás fenyegeti. A Velencei-tó halpusztulása is többek között azért történik, mert nem bánunk megfelelően az egyébként bőséges vízkészleteinkel. Lévai Ferenccel, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója volt a JövőTV legújabb vendége, a riportban szó esik többek között arról, hogy milyen tényezők befolyásolják a vízkészleteinket és milyen lehetőségeink vannak a vízkészleteink megőrzésére.

Tovább olvasom

Újabb hőségriadó: ismét vizet osztanak Miskolc több pontján is

Harmadfokú hőségriasztást hirdetett meg az országos tisztifőorvos június 7-től (szerda) július 9-ig (péntek) az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján. A szakemberek azt javasolják, hogy aki teheti, ne tartózkodjon huzamosabb ideig – különösen 11 és 15 óra között – a tűző napon, viseljen könnyű, a test minél nagyobb részét takaró ruházatot, használjon napégés elleni készítményeket és igyon sok folyadékot, lehetőleg vizet, dehidratáló hatásuk miatt kerülve az alkohol és a kávé, illetve a cukros üdítők fogyasztását. A nagy melegben a szakemberek szerint ajánlott hosszabb-rövidebb időre légkondicionált terekben – bevásárlóközpontokban, hipermarketekben – megpihenni.…

Tovább olvasom

Javult a hazai tavak vízminősége, viszont egy borsodi tóban nem lehet többé fürdeni

Rendszeresen ellenőrzik a természetes vizek minőségét, de ennek leginkább a strandszezon előtt van jelentősége. Idén a minősített hazai természetes fürdőhelyek 92 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást. Ráadásul a kifogásolt természetes fürdővizek száma kilencről hatra csökkent – írja honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A kockázatalapú statisztikai értékelés során nemcsak egy-egy minta megfelelőségét vizsgálják, hanem a fürdővízminőség változásait, és az esetlegesen fennálló egyéb egészségkockázatokat is követik, az európai uniós előírásoknak megfelelően. Ezen besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy természetes fürdővíz. A 2020. évi szezonban 251 fürdőhely…

Tovább olvasom