Változik a tömegközlekedés a belvárosi fényjáték idején Miskolcon – lezárásokra is számítani kell

Augusztus 20-án és 21-én este forgalmi változásokra kell számítani Miskolc belvárosában a „Tündöklő fényjáték” miatt. A Kazinczy Ferenc utca egy szakaszát, valamint a Kelemen Didák utcát lezárják, ezért több autóbuszjárat is módosított útvonalon közlekedik.

Tovább olvasom

Kiszámíthatatlan az üzemanyagár mozgása az utóbbi hetekben, többszöri jelentős árcsökkentés után holnap komoly emelés következik

Még így is jelentősen a korábbi, úgynevezett védett ár alatt marad, amit tankoláskor fizetnünk kell. Kicsit egy sinus-görbéhez hasonlít mostanában az üzemanyag átlagára. Most közel 20 forinttal vagyunk a korábbi 595-ös „védett” ár alatt. Természetesen ne az autópályákon fényképezzük a számokat, ahol mindig 30-40 forinttal drágább minden üzemanyag.

Tovább olvasom

Gulyás Márton lemond a Partizán főszerkesztői posztjáról, új vezetési struktúra jön – az is kiderült, miért tűnt el egy időre (VIDEÓVAL)

Jelentős szervezeti átalakulást jelentett be a Partizán. 2026. szeptember 1-jétől Földiák Vince veszi át a főszerkesztői feladatokat, míg az alapító, Gulyás Márton a jövőben a szervezet kuratóriumának elnökeként, valamint tartalomgyártó főmunkatársként folytatja munkáját. A döntés hátteréről és további szerepéről egy videóban beszél részletesen.

Tovább olvasom

Jelentősen változik a parkolási rend Miskolcon a hosszú hétvégén

Bizonyos változásokat csak az ünnepnap miatt tapasztalunk majd, ám lesznek, amik úgy is maradnak huszadika után is. Most is figyeljünk oda, mert bizonyos helyeken a hosszú hétvégén is fizetnünk kell a parkolásért.

Tovább olvasom

Döntött a Tisza kormány minisztere, újabb nagy változások a közoktatásban – például az iskolaigazgatók visszakapják munkáltatói jogaikat

A Fidesz által felépített torz rendszerben ugyanis egyáltalán nem az intézményvezetők döntötték el, hogy kineveznek-e, esetleg menesztenek egy-egy kollégát, hanem a tankerületek. Az új kormányzat teljesen meg akarja szüntetni a tankerületei politikai jellegét, ami eddig jellemző volt.

Tovább olvasom

A megváltozott világ, vagy a Fideszhez csapódás a fontosabb oka, amiért az Észak-Magyarország napilap elbúcsúzott? Miskolc TV 2.0?

Sokan nosztalgiával tekintenek rá és sajnálják napilapként való megszűnését, ám rengetegen úgy érzik, a megye nyomtatott napilapjának nemcsak az internetes elektronikus sajtó térhódítása tette be a kaput, hanem mert az utóbbi bő egy évtizedben lesajnálandó kampányújság lett az Északból. Emiatt volt megfigyelhető az egyre drasztikusabb olvasóvesztés is.

Tovább olvasom

Új főszerkesztő az Észak-Magyarország és a Boon élén, augusztus 1-gyel vége a napi nyomtatott megjelenésnek

Nem verték nagydobra a váltást: eddigi információink szerint a fővárosból érkezett új főszerkesztő, ráadásul nem is csak a fideszes tulajdonú Mediaworks által vezérelt BAZ megyei nyomtatott újság és a hírportál, hanem két további megyei oldal vezetője is ugyanez a hölgy lett egy személyben.

Tovább olvasom

Igaznak bizonyult a tegnapi információnk: távozik a Miskolc Holding vezérigazgatója

Ahogyan tegnap azt a Borsod24 már megszellőztette, Soós Attila vezérigazgató 2026. június 30-i hatállyal lemondott posztjáról. A társaság közleménye szerint a vezető családi okokra hivatkozva hozta meg a döntést.

Tovább olvasom