Egy anyuka egész nap sikeresen hitette el az iskolában, hogy ő a 13 éves lánya – videó

Ezzel a szerepcserével azt szerette volna bizonyítani, hogy az iskola biztonsági intézkedései nem elégségesek, hiányosak. Most viszont vádat emelnek ellene, mert ez így ebben a formában nem holmi apró csínytevés. Egy 30 éves texasi nő ellen vádat emeltek, miután a 13 éves, hetedikes lányának adta ki magát, és majdnem egy teljes napot lenyomott az iskolájában (kb. a tanítási nap 85 százalékát). Casey Garcia az El Pasó-i Enriquez iskolába slisszolt be sminkben és gyerekruhában, hogy bebizonyítsa, ki lehet játszani az iskola biztonsági óvintézkedéseit. A közösségi médiába töltött fel felvételeket arról, hogy az iskolában…

Tovább olvasom

Letépte a rénszarvas szarvát és megrongálta a karácsonyi díszkivilágítást az ittas borsodi férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfi ellen garázdaság és rongálás vétsége miatt, aki megrongálta a karácsonyi díszkivilágítást. A vádirat szerint a vádlott 2020. november hónap végén az esti órákban lakóhelyén, egy borsodi kistelepülésen ittas állapotban közlekedett az utcákon, miközben a karácsonyi díszkivilágításként szolgáló fákra feltekert izzósorokat elkezdte letépni és késsel levagdosni. Kitaposta a rózsatöveket is az ott elhelyezett világítótestekkel együtt, valamint a polgármesteri hivatal előtt kihelyezett mikulásszán és rénszarvas dekorációból a rénszarvas szarvát letörte, az arra szerelt led fénysorokat levágta, majd tovább haladva, a közösségi ház…

Tovább olvasom

Nem akart távozni a szórakozóhelyről, ezért megverte őt a miskolci biztonsági őr

A Miskolci Járási Ügyészség garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy 31 éves férfi ellen, aki egy szórakozóhelyen bántalmazta a vendéget – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a férfi 2020. február hónap elején, a késő éjszakai órákban, egy miskolci szórakozóhelyen biztonsági őrként dolgozott. Észrevette, hogy két kollégája a tánctérről megpróbál kikísérni egy férfit, aki azonban igyekezett ellenállni oly módon, hogy nekidőlt a falnak. A vádlott ekkor beavatkozott az eseményekbe, odalépett a férfihez, és több alkalommal, ököllel fejen ütötte, miután a többi biztonsági őr a sértettet kitolta a főbejárat elé.…

Tovább olvasom

Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat Árpa Attila ellen

A rendőrség öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel, az ügyben most fejezték be a nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségre – közölte a rendőrség. Az öt férfi közül egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek szabadlábon védekeznek. A közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, de Bors azt írja, hogy a 2019. márciusi időpontból az derül ki, hogy Árpa Attila drogügyéről van szó. A razziáról két éve a hvg.hu is beszámolt. A lap megjegyzi, hogy a színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a rendőrök, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több…

Tovább olvasom

Nem kapott cserébe semmit a locsolásért, ezért megverte az ismerősét a borsodi férfi

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a vád szerint locsolkodásért italt és cigarettát várt cserébe, de mivel nem kapott, nekiesett a házigazdának – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint, a vádlott 2021. április 5-én – húsvét hétfőn – erősen ittasan, Sajókazán felkereste egy férfi ismerősét azért, hogy annak élettársát meglocsolja. A vádlott miután meglocsolta a nőt, számon kérte az ismerősét, hogy miért nem kínálja meg őt cigarettával és itallal. Mikor a férfi közölte, hogy italt és cigarettát sem tud adni, a vádlott…

Tovább olvasom

Összetörte nyomkövetőjét a bűnügyi felügyelet alá helyezett borsodi férfi

A Szerencsi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt vádat emelt azzal a 31 éves férfival szemben, aki összetörte a nyomkövetőjét – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlottat az ellene és társai ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárásban a Miskolci Járásbíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte, és a kényszerintézkedés szabályainak a betartása érdekében elrendelte nyomkövető lábbilincs használatát. 2020. október hónap második felében a felügyeletet ellátó rendőri szervnél – az elektronikus megfigyelés során – rongálódást jelzett. Ennek tisztázására a járőrök kimentek a vádlott taktaharkányi lakóhelyére, ahol azt tapasztalták, hogy…

Tovább olvasom

Kést tartott a torkához és megerőszakolta a fiatalkorú nőt a miskolci férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott az általa már korábbról ismert 16 éves nőt 2020 májusában, Miskolcon, késő este találkozóra hívta azzal az ürüggyel, hogy mutat neki egy olyan házat, ahová a nő az élettársával beköltözhetne. A vádlott a nőt egy külvárosi elhagyatott bokros részre csalta, azonban a sértett rájött arra, hogy itt nem lesz lakhatásul szolgáló ház, és el akart menni. Ekkor viszont a vádlott…

Tovább olvasom

Tapétavágóval támadt volt élettársára a miskolci férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott és a sértett nő élettársi kapcsolatban éltek, azonban a nő szakított vele, ezt nem tudta feldolgozni. 2020. július elején a nő Miskolcon bevásárlás után az utcán hazafelé tartott, amikor odaérkezett a vádlott, meglátta, hogy volt élettársa egy rövid nyári ruhában van, amelyet úgy ítélt meg, hogy nagyon alulöltözött, és ettől rendkívül ideges lett. Odament a nőhöz, elkezdett kiabálni vele,…

Tovább olvasom

Véletlenül késelte meg ivócimboráját a borsodi férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott 2020. június hónap közepén a délutáni órákban Bekecsen, egy vendéglátóhelyen együtt italozott barátjával, ahonnan gyalogosan hazaindultak. Útközben elővette a pillangókését, azzal játszott, forgatta, hadonászott vele, miközben a barátjával játékból lökdösődött és árnyékbokszolt. Egy alkalommal a vádlott a barátját bal karjával a nyakánál átölelve magához húzta, és a jobb kezében lévő pillangókéssel az irányába hadonászott, amellyel véletlenül elérte a sértett felső…

Tovább olvasom

Vádat emeltek a miskolci villamosvezetőt megverő férfi ellen

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott 2020. november közepén a délutáni órákban egy miskolci villamoson utazott ittas állapotban lehajtott fejjel, amiről az egyik utas azt hitte, hogy rosszul van, és értesítette a villamos vezetőjét. A vezető a megállóban odament a vádlotthoz, és felszólította, hogy szálljon le a szerelvényről, mert nincs utazásra alkalmas állapotban, ezután lekísérte a járműről. Amikor a villamos elindult volna, a vádlott belerúgott az első ajtóba.…

Tovább olvasom