Éjszaka tört be nagybátyjához a borsodi fiatal, börtön várhat rá

Megosztás

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a vádlott 2020. június hónap végén az éjjeli órákban ittas állapotban eldöntötte, hogy egy korábbi feljelentése miatt beszélni akar a nagybátyával, ezért a sértett tiszalúci ingatlanához ment, átmászott a kerítésen, és megpróbált bejutni a lakásba, de az ajtó kulccsal be volt zárva.

A vádlott kopogott, mivel erre nem volt reakció, két kézzel elkezdte feszegetni az ajtókilincset, majd a zárszerkezetet, végül olyan erővel megrántotta az ajtót, hogy a zár kiszakadt és az ajtó kinyílt. A nagybátya nem volt otthon, lánygyermeke pedig a szobában aludt, aki arra ébredt fel, hogy a sötét helyiségben ott áll mellette a vádlott, ezért sikoltozni kezdett.

A vádlott befogta a száját, majd közölte vele, hogy ki ő és milyen céllal jött, mire a gyermek felismerte és megnyugodott. Ezután a vádlott még mintegy 10 percet várakozott a nagybátyára, és végül dolgavégezetlenül távozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű és más ügyben letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a vádlott korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is rendelje el.

Kapcsolódó cikkek