Tűzijáték és háromnapos ünnepség Kazincbarcikán – itt a hivatalos program

Kazincbarcika három napon át ünnepli idén az államalapítást, a programok fő helyszíne a város főtere lesz. Fellép többek között az Első emelet, a Bikini, Horváth Tamás, a Fricska Táncegyüttes, valamint Korda György és Balázs Klári is. A programot tűzijáték zárja augusztus 20-án este.

Tovább olvasom

Petíció a pirotechnikai eszközök betiltásáért – szavazzon ön is!

A magánhasználatú pirotechnikai eszközök betiltásáért indít petíciót a Párbeszéd – Zöldek. Azt írják, hogy a 2023-as szilveszter sem múlt el petárda- vagy tűzijáték-balesetek nélkül: 32 tűzesetet, valamint súlyos és könnyű személyi sérüléseket is okozott a pirotechnikai eszközök használata Idén szerencsére Miskolcon megúsztuk jelentősebb baleset nélkül a szilvesztert, de bizonyára olvasóink közül is sokan emlékeznek rá, hogy tavaly egy erkélyre belőtt tűzijáték miatt keletkezett lakástűz az Avason, ami miatt 40 lakónak el is kellett hagynia a lakását. Az esetről videók is készültek, ezeket itt nézhetik meg. A Párbeszéd arra is felhívja a figyelmet, hogy…

Tovább olvasom

Megkezdődött a tűzijátékok árusítása, de csak január elseje reggeléig használhatóak fel

Csütörtökön országszerte megkezdődött a tűzijátékok árusítása, de szigorú szabályok vonatkoznak a felhasználásra és az értékesítésre is. Petárdázni idén is szigorúan tilos. Minden évben jelentős viták övezik a tűzijátékokat. A lenyűgöző látvány mellett sok ellenérvet is említhetünk a tűzijátékokkal szemben. A legjelentősebb negatív hatásai a környezeti szennyezés, valamint a jelentős hanghatás miatt ilyenkor számottevően megnő az eltűnt és elszökött kutyák száma, de nemcsak a kutyákra, hanem a madarakra és egyéb élőlényekre is negatív hatással van. A legális árusoktól idén december 28. és december 31. között vásárolhatóak meg a tűzijátékok. Fontos azonban…

Tovább olvasom

Csütörtöktől vásárolhatunk tűzijátékot, de sok a tilalom, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi miskolci eset

Emlékezhetünk, Miskolcon egy tízemeletes társasház egyik lakása gyulladt ki és égett le egy erkélyre esett tűzijáték miatt. Holnaptól már megvásárolhatjuk a tűzijátékokat, de figyeljünk oda, mert rengeteg helyen tiltja a Katasztrófavédelem ezek használatát.

Tovább olvasom

Tűzijáték – Kárpáti Iván jegyzete

Augusztus végén már más illata van a nyárnak, főleg reggel és este. Beszűrődik valami az ősz fűszereiből. A lakásunk az udvarra nézett, hiába állt a ház a Duna-parton, nem lehetett a tűzijátékot az ablakból vagy az erkélyről nézni. Nagyon irigyeltem azokat, akik ezt megtehették. A ’80-as években még egy budai kerületben sem voltak látványos különbségek, persze mindenki tudta, hogy melyik lakásban laknak csórók és melyikben tehetősebb családok. Nekem gyerekként valamiért az erkély és az utcai ablak volt ennek fontos mércéje, miközben ebből nem lehetett okvetlenül ilyen következtetést levonni, a II.…

Tovább olvasom

Pálya gyepfűtés nélkül, tűzijátékkal: így indult 2023 a feljutásra hajtó DVTK stadionjában

A héten az NBII-ben bajnokesélyes DVTK is megkezdte hazai mérkőzéseinek sorát, mi pedig a meccsnap estéjén kizarándokoltunk a diósgyőri stadionhoz, hogy még a kezdő sípszó előtt végigjárhassuk a legnépszerűbb vendéglátóegységeket. A célunk az volt, hogy megismerjük a szurkolók véleményeit a feljutási esélyekkel kapcsolatba, de végül sok minden más érdekességet is megtudtunk. Miután az 1500 forintos belépőket beszereztük, a környék kocsmái felé vettük az irányt, hogy a mérkőzésre hangoló drukkereket kérdezzük. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a következő szezont vajon már az első osztályban kezdi-e a vasgyári alakulat. – Egyértelmű, hogy…

Tovább olvasom

Tényleg megmozdult a város a miskolci tűzijáték okozta tűzvész károsultjaiért

Az egyik lakás javarészt kiégett, de több másik család ingatlanjában is komoly károk keletkeztek. A miskolciak és környékbeliek segítőkészsége azonban minden kétséget felülmúló. A 2022-es év utolsó sokkoló történése volt, hogy Miskolcon kiégett egy lakás, miután egy tűzijáték az erkélyre csapódott. A lakás lakhatatlanná vált és gyakorlatilag minden ingóság, a bútoroktól a ruhákon át a műszaki eszközökig, odaveszett. A lakásban egy édesanya, Erika élt három gyermekével. A Supersum Alapítvány volt az első segítőszervezet, amely a kezdeti pillanatoktól a család mellett volt, és szervezte az adománygyűjtést. A részletekről a Minap.hu számolt be.…

Tovább olvasom