Az illetékesek nemigen siették el a dolgot, a tűzeset ugyanis két és fél hónappal ezelőtt történt, de most, december második felében megtörtént a csoda, végre figyelnek az állagmegóvásra. Bár vannak, akik szerint az épületet egy az egyben el kéne bontani, mások inkább felújíttatnák.
Tovább olvasomCímke: tűzeset
Miért gyulladt ki a barlangfürdő? Fordulat, új eljárást rendelt el a bíróság a miskolctapolcai tűzesetben
Döntés született a törvényszék a Miskolctapolca Barlangfürdő tűzesetének kapcsán indult közigazgatási perben. Egyre szövevényesebbé válik a barlangfürdővel kapcsolatos felfordulás, ám az intézmény 15 hónapja zárva és még nem látható a nyitás időpontja sem.
Tovább olvasomEljárás Tóth-Szántai József ellen? – Valószínűleg ezért kellett bíróságra mennie a polgármesternek
A miskolci közbeszédben szárnyra kapott a hír, hogy a város polgármestere magánügyben járt a bíróságon. Információink szerint valaki feljelentette őt. Az ügyben a barlangfürdő kérdése is érintett lehet, valamint egy helyi ellenzéki politikus.
Tovább olvasomLaci bácsinál jártunk, elmesélte hogyan veszített el mindent (videóval)
Takács László Miskolcon, a Békeszálló telepen lakik. Története bejárta a helyi közösségi médiafelületeket, ugyanis nemrég szinte mindenét elvesztette egy váratlan tűzesetben. Egyetlen megmaradt „vagyona”, társa egy nyugalmazott rendőrkutya, aki megkérdőjelezhetetlen hűséggel követi gazdája minden lépését. Alíz és László helyzete a tűz miatt kilátástalanná vált a hideg hónapokra, ezért a miskolciak segítségét kéri.
Tovább olvasomLángokban állt egy busz Miskolcon
Húsz utast kellett evakuálni a Besenyői utcában – két vízsugárral oltották a tüzet.
Tovább olvasomHalálos kimenetelű tűz egy elhagyatott pince mélyén Miskolcon
Tragikus esemény rázta meg Miskolc városát kedd éjszaka, amikor egy elhagyatott sorház pincéjében kiütött tűz egy ember halálát okozta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerda délelőtt tette közzé hivatalos közleményét az esetről.
Tovább olvasomLakástűz Mezőszemerén – a teraszon csaptak fel a lángok
Kedden tűz ütött ki egy mezőszemerei családi házban, amely a teraszon keletkezett, majd átterjedt az épület tetőszerkezetére.
Tovább olvasomLakástűz Barcikán – öt embert menekítettek ki a társasházból
Egy kilenc négyzetméteres szoba gyulladt ki a Fő téren található épület második emeletén kedden reggel. A tűzoltók gyors beavatkozásának és a szerencsének köszönhetően senki nem sérült meg.
Tovább olvasomTűzoltók vonultak az ózdi Hétes telepre szombaton reggel
Tűz ütött ki reggel egy társasházban az ózdi Hétes telepen.
Tovább olvasomTűz pusztított egy szikszói családi házban
Miskolci hivatásos tűzoltókat riasztottak szeptember 30-án kedden délelőtt Szikszóra, a Kazinczy utcába, ahol lángra kapott egy családi ház.
Tovább olvasom