Miskolc – akad, aki nem vállalja, de ezt gondolja az „utca embere” (videóval)

Növekvő népszerűségnek örvendő „utca embere” videónk legfrissebb anyagában arról faggattuk a Miskolc belvárosában megforduló járókelőket, hogy nyomon követték-e a Tisza Párt jelöltállítási folyamatát, hogyan vélekednek az újdönsült jelöltekről, illetve milyen esélyeket jósolnak Magyar Péternek és csapatának a 2026-os választásokra nézve.

Tovább olvasom

Magyar: Brutális gyermekbántalmazási felvételek, Orbán Viktor azonnal nyújtsa be a lemondását! (videóval)

A Tisza Párt vezére szerint a kiskorú gyerekek undorító bántalmazását rögzítő felvételek már fél éve a rendőrség és ezzel együtt a miniszterelnök és a belügyminiszter asztalán hevernek, mégsem történt semmi tegnapig. A kiskorú érintettség letagadásával pedig a kormány szeptemberben is nyíltan hazudott.

Tovább olvasom

Csuzda vs. Németh – ők indulnak 2026-ban a borsodi 3-as OEVK-ban

BAZ 3-as OEVK

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. számú választókerülete – amely Ózdot és környékét foglalja össze – régóta az ország egyik legkülönlegesebb politikai terepének számít. Nemcsak azért, mert itt mennek el legkevesebben szavazni országosan, hanem azért is, mert a térség két évtizedes politikai története jól tükrözi Magyarország balról jobbra történő elmozdulását.

Tovább olvasom

Decemberben bejelentik a TISZA borsodi jelöltjét, adócsökkentést ígér a párt

Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke a közelmúltban a Mezőkövesd képekben Facebook oldalon megjelent videóban részletesen beszélt pártja adópolitikai elképzeléseiről és a borsodi 7-es számú országgyűlési egyéni választókerület jelöltjének ügyéről. A pártelnök válaszai több fontos területet is érintettek a választási felkészülés kapcsán.

Tovább olvasom

Magyar Péter: A Tisza képviselőjelöltjei örömmel vitáznak az állampárt jelöltjeivel

Kész beleállni az élő televíziós vitákba a Tisza Párt mind a 106 egyéni választókerületben, ám Magyar Péterék szerint ehhez a kormánypártnak is teljesítenie kell néhány alapvető követelést. A pártelnök hárompontos ultimátumot fogalmazott meg, amelyben nemcsak a jelöltek megnevezését, de a miniszterelnöki vitát és a gyermekvédelmi ügyek feltárását is elvárják a Fidesztől.

Tovább olvasom

Fordulat: új eljárásra utasították a bíróságot, akik szerint „az Index csak véleményt fogalmazott meg” a Tisza lejáratásakor

Ugye emlékszünk még a nyári történetre, amikor hirtelen tele lett az internet és a teljes fideszes média a „Tisza brutális adóemelési terveivel”? Most az ítélőtábla véleményt mondott, irány vissza új eljárást lefolytatni. Gyorsan kiderült, hogy a nyomtatott papír minden, csak nem hivatalos Tisza-irat. Minden egyes új kitalációról is zajlanak a feljelentések a Tiszától.

Tovább olvasom

„Az Orbán-kormány hazudott a Szőlő utcai szexuális gyermekbántalmazás ügyében” – tanúvallomást tettek a 14-15 éves fiúk

Ez rettentően kellemetlen és kimagyarázhatatlan. Még az igazságügyi miniszter is kiállt szeptemberben, hogy az egy óra alatt összehozott jelentésben a szemünkbe mondja, nem merült fel kiskorú sértett a Szőlő utcai botrány ügyében. Most azonban tanúvallomást mertek tenni az abban az időben 14-15 éves fiúk a velük történt szörnyűségekről.

Tovább olvasom

Elképesztő stílusban, káromkodva nyilvánult meg a fideszes Takács Péter államtitkár és Deutsch Tamás is

Az egészségügyért felelős államtitkár ráadásul egy kisgyermek édesapjához vágott megjegyzéseket minősíthetetlen hangnemben, amikor az kritizálni merte a közegészségügyi rendszert saját friss tapasztalatai alapján. Deutsch Tamás pedig a Tisza lejáratására szánt „megszorító tervezet” ügyében nyilvánult meg alpári módon. Az internet nem felejt.

Tovább olvasom

Már az osztogatás is kevés? Egy nagy kutatás szerint már csak a kisebb településeken vezet a Fidesz

A jelenlegi adatok szerint a Tisza Párt nemcsak Budapesten és a nagyobb városokban, hanem a kisebbekben is átvette a vezetést. Úgy fest, hogy a folyamatos sározás és a szünet nélküli, hitelből osztogatás sem elég már a kormánypárti oldalnak.

Tovább olvasom

Politikai vihar Gajdos László körül – Orbán Balázs visszakozott

Gajdos László

Országos politikai botránnyá dagadt a Nyíregyházi Állatpark igazgatójának, Gajdos Lászlónak a TISZA Párt képviselőjelölti vállalása. Az ügyben a Fidesz először támadásba lendült, majd Orbán Balázs kampányigazgató váratlanul visszakozott.

Tovább olvasom