Felmérés: Novák Katalint többen nem kedvelik, mint ahányan igen, továbbra is szoros a Fidesz és az ellenzék meccse

Egyre kevesebb a bizonytalan szavazó, a többség pedig közvetlenül választana államfőt – többek között ez derül ki a Republikon Intézet friss felméréséből, amelyet elsőként a Telex.hu publikált. A megkérdezettek 60 százaléka inkább közvetlen választással döntene a köztársasági elnök személyéről, és csupán 32 százalékuk gondolta úgy, hogy továbbra is a parlament dönthessen erről, 8 százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben – mutat rá a felmérés. A köztársasági elnöki szék várományosának, Novák Katalinnak az ismertségét és népszerűségét is vizsgálta a Republikon. A válaszadók 77 százaléka tudott valamilyen véleményt formálni a jelöltről, közülük…

Tovább olvasom

Felmérés: Márki-Zay jócskán népszerűbb, mint Orbán

Különösen a bizonytalan választók körében billen a mérleg nyelve az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányába a Republikon Intézet kutatása szerint. A Telex által közölt kutatásból kiderül, hogy a Republikon mérései szerint csökkent a nagy pártok támogatottsága, a kis pártok viszont erősödtek mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében. A Fidesz támogatottsága például két százalékpontot esett vissza a teljes népesség körében (34-ről 32 százalékra). Gyengült két százalékpontot a DK is, így jelenleg 12 százaléknál tartanak, veszített népszerűségéből a Jobbik és az MSZP is (egy-egy pontot), így a Jobbik kilenc, az MSZP öt százalékon áll.…

Tovább olvasom

Ennek a kétharmadnak nem örül a Fidesz: ekkora az elutasítottsága egy felmérés szerint a Fudan Egyetemnek

Az emberek kétharmada nem támogatja a kínai Fudan Egyetem tervezett, budapesti kampuszának megépítését – derült ki a Republikon Intézet elemzéséből, amelyet a HVG.hu szemlézett. A kormányzat, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a IX. kerület önkormányzata között heves politikai vitát kirobbantó fejlesztés ügyéről a megkérdezettek nagy többsége, 63 százaléka hallott. Ez alapján pedig a válaszadók 66 százaléka “inkább ellenzi” a beruházást. Mindössze 27 százalék, vagyis a válaszadók alig több, mint negyede támogatja, 7 százalék pedig nem tudja eldönteni vagy nincs véleménye. A Republikon pártpreferencia alapján is rákérdezett a Fudan-projektre, és kiderült,…

Tovább olvasom

A Republikon felmérése szerint továbbra is a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt

A Fidesz-KDNP támogatottsága a korábbi csökkenés után kis mértékben ismét növekedett, mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében, jelenleg 32 illetve 47 százalékon állnak – írja a Republikon Intézet májusi párpreferecia-kutatásának elemzése, amelyet elsőként a Telex.hu közölt. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a Momentum és a DK is 1-1 százalékpontot veszített áprilishoz képest, a teljes népesség és pártválasztók között is, miközben a Jobbiknak sikerült megőrizni a korábban villongásnak tűnő erősödését. Jelenleg a Momentum a teljes népességben 7, a pártválasztóknál 11 százalékkal bír, a DK pedig ennél kicsit magasabb, 8…

Tovább olvasom