Kiállították a fiát a meccsről, megtámadta a bírót

Egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 32 éves férfit, aki a Heves megyei Csányban megpofozott és leköpött egy tanárt, mert az kiállította gyermekét testnevelés órán a focimeccsből. Az eset pár napja történt, de az ügyészség javaslatára két nap alatt már az ítélet is megszületett. Mint kiderült az apa kétszer is számonkérte a tanárt.

Tovább olvasom

Torka átvágásával fenyegette a recepcióst 500 forintért, most 8 évet kaphat a miskolci férfi

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben egy miskolci hotelben elkövetett rablás miatt indult eljárás – közölte a Borsodihírrel Horváth Dóra sajtószóvivő. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított október 9-én, pénteken este bement Miskolcon, a Kossuth utcán lévő szállodába, ahol pénzt kért a recepcióstól. Az alkalmazott a gyanúsított kérését elutasította, azonban a férfi továbbra is követelte a pénzt, majd „beugrok, és elvágom a torkodat” fenyegetéssel adott nyomatékot a szavainak. Miután a sértett 500 forintot átadott a gyanúsítottnak, a férfi megjegyezte, hogy ő már ölt embert, majd…

Tovább olvasom