Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint felmentést kapnak a kijárási tilalom alól az állatvédők 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között. Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos kezdeményezte a felmentést, ami szerint a rendőrség a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított igazolásokat el fogja fogadni a fent említett idősávban. A rendőrség csak olyan szervezetek igazolását fogja elfogadni, aminél az állatvédelem a fő tevékenység. Ovádi Péter elmondta, hogy a civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában,…
Tovább olvasomCímke: szilveszter
Ha azt hittük, idén tilos lesz a tűzijátékozás, nagyot tévedtünk – itt a kiskapu
Sokan bánták, de rengetegen nagyon örültek annak, hogy ezen a szilveszteren végre kimarad a durrogtatás. A kisállatokat megriasztó tűzijátékozás azonban nincs teljesen betiltva, csak a közterületeken. A saját kertjéből, erkélyéről mindenki azt lő fel, amit akar. Gulyás Gergely a december 10-i kormányinfón jelentette be, hogy idén szilveszterkor a kijárási tilalom miatt nem lehet majd tűzijátékot venni, a kijárási tilalom miatt be fogják tiltani ezek árusítását. Ennek sokan örültek, főleg a kutyatartók támogatták a tűzijátékozás betiltását. Úgy tűnik azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis a pirotechnikai eszközök árusításával foglalkozó vállalkozások értelmezése szerint…
Tovább olvasomNem csak petárdázni, de tűzijátékozni sem lehet idén szilveszterkor
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások elkerülése érdekében a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását. Petárdát máskor sem lehet árusítani, de ezúttal az év végi időszakban amúgy engedélyezett tűzijátékot is tilos árulni és felhasználni. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, akár 150 ezer forinttal büntethető szabálysértést követ el az is, aki a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek forgalmazására, felhasználására, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi.
Tovább olvasomTeljesen betiltja a tűzijátékok és petárdák értékesítését a kormány szilveszterre
Ez is a járvány elleni védekezés miatti korlátozások része, de Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az ünnepek idejére eltörölhetik a vásárlási idősávot. Megtartotta szokásos csütörtöki Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A legfontosabb bejelentéseket, amelyek érintették a járványügyi szigorításokat és az uniós vétót is, a Telex.hu gyűjtötte össze: A kormány december 21-én fog a karácsonyi szabályozásról dönteni, a jelenlegi korlátozásokat január 11-ig meghosszabbították. Ha lesz többféle koronavírus elleni vakcina, akkor lehet majd közülük választani. Nem az Európai Gyógyszerügynökség, hanem a magyar hatóságok döntik el, milyen vakcina kap nálunk engedélyt.…
Tovább olvasom