A Republikon felmérése szerint továbbra is a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt

Megosztás

A Fidesz-KDNP támogatottsága a korábbi csökkenés után kis mértékben ismét növekedett, mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében, jelenleg 32 illetve 47 százalékon állnak – írja a Republikon Intézet májusi párpreferecia-kutatásának elemzése, amelyet elsőként a Telex.hu közölt.

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a Momentum és a DK is 1-1 százalékpontot veszített áprilishoz képest, a teljes népesség és pártválasztók között is, miközben a Jobbiknak sikerült megőrizni a korábban villongásnak tűnő erősödését.

Jelenleg a Momentum a teljes népességben 7, a pártválasztóknál 11 százalékkal bír, a DK pedig ennél kicsit magasabb, 8 és 12 százalékkal. Persze mind a Fidesz, mind a Momentum és DK változásai hibahatáron belül vannak, az ugyanakkor beszédes, hogy a Jobbik 10 és 14 százalék támogatottsággal bír a két csoportban, ezzel pedig májusra stabilan a legnépszerűbb ellenzéki párttá vált a korábban radikális párt.

Az intézet adataiból az is kiderült, hogy az MSZP szintén stagnált, a teljes népességben 6, a pártválasztók között 9 százalékos a támogatottsága. A Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk sem változtatott helyzetén, a Párbeszéd és LMP továbbra is 1 százalékkal bírnak a teljes népességben, és 2 százalékkal a pártválasztók körében. A Mi Hazánk továbbra is 1 százalékkal bír mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében. Az MKKP a teljes népességben továbbra is 1 százalékon áll, a pártválasztók körében 1-ről 2 százalékra erősödtek.

Azt is írták, továbbra is igaz, hogy az ellenzéki összefogás támogatottsága összesítve nagyobb, mint a Fidesz-KDNP tábora. A teljes népességben (32%-33%), a pártválasztók között pedig (47%-50%) ez az arány.

További részletek a Telex.hu cikkében.

Kapcsolódó cikkek