Szombaton ismét kvaterka vár minket az Avason. Újbor és must címmel a Pannonhalmi Főapátság pincészete mutatkozik be ma az Avasi Bortanyán délután 5 órától. A Pannonhalmi Főapátság pincészete idén elnyerte a rangos „Év Pincészete” díjat, 2010 után immár második alkalommal. Ők és a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde először vesz részt az Avasi kvaterkán, így rengeteg újdonsággal szolgálhatnak a látogatóknak. A beszélgetéssel egybekötött kóstolókon megismertetik boraikat és söreiket is a miskolciakkal. A Bortanya környékén kanyargó utcákon felállított pultokban a pannonhalmi borok mellett a már megszokott pincészetek kínálják nedűiket: Gonda Borászat, Cardium Borászat,…
Tovább olvasomCímke: program
Most hétvégén rendezik a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat
A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, hisz 1932 óta ünneplik, így már több mint 90 éves a rendezvény. A szervezők a háromnapos ünnepen, október 6. és október 8. között a Fehér borok, színes kultúra jegyében várják az érdeklődőket – az idén 950. születésnapját ünneplő – Tokajba. tokaji bor évszázadok óta meghatározó szerepet játszik nemzeti identitásunk alakulásában, így az esemény célja ennek a kulturális hagyománynak az ápolása, illetve a világörökségi terület sokszínű közösségi értékeinek a bemutatása Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai régiójában, a tokaji aszú névadó városában, Tokajban. Programok…
Tovább olvasomDecemberben két új kiállítással nyitja meg kapuit az új Képtár
A Herman Ottó Múzeum újonnan épülő Képtára hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt. Az új Képtár nem csupán egy épület, hanem egy időutazás és a múlt megörökítése, amelyet két lenyűgöző állandó kiállítás, „A titkos és a publikus” és a „Miskolc anno” segít életre kelteni.
Tovább olvasomSzombaton életre kel az újmassai Fazola Kohó
Az Újmassán található Fazola-kohó és Massa Múzeum szombaton rengeteg programmal várja az érdeklődőket a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A rendezvénysorozat célja, hogy a múzeumi élet innovációira, a múzeumokban őrzött tudás megosztásának újszerű lehetőségeire és módjaira, illetve a múzeumoknak a kompetencia–, és készségfejlesztésben betöltött szerepére hívják fel a figyelmet. A festői Garadna-völgyben találjuk hazánk egyik legjelentősebb ipari műemlékét, a 19. század elején épült faszéntüzelésű nagyolvasztót, vagy, ahogy sokan ismerik, a Fazola-kohót. Október 7-én rendhagyó programok, izgalmas előadások és tárlatvezetések várják a kicsiket a nagyokat. Csak ezen a napon, 9:30-kor a Dorottya utcai…
Tovább olvasomNagy az érdeklődés a LED-csereprogram iránt, az ügyfélszolgálati irodák tovább tartanak nyitva
Több ügyfélszolgálati iroda is tovább tart majd nyitva a LED-csereprogrammal kapcsolatos nagy érdeklődés miatt.
Tovább olvasomVéget ért a visszaszámlálás, indul a Miskolci Piknik, íme a részletes, pontos program
Mert mindig jó tudni, hogy melyik napon pontosan melyik helyszínen pontosan milyen program fogad minket. Elindul a Miskolci Piknik, jó szórakozást mindenkinek!
Tovább olvasomÍgy alakul a jövő héten kezdődő Miskolci Piknik programja
Igazán izgalmasnak ígérkezik a szeptember 22-én pénteken kezdődő Miskolci Piknik. Látványfőzések, koncertek, régiségvásár, díjnyertes sörök és borok – minden adott, ami a remek szórakozáshoz szükséges. Emellett a rendezvény teljesen ingyenesen látogatható. Korábbi cikkünkben már írtunk a fesztiválról, most azonban már a pontos program is kiderült. Az ingyenesen látogatható fesztivál Miskolc egész belvárosát „behálózza” majd, a koncerteknek és a gyermekprogramoknak három színpad ad otthont: a Szent István téri nagyszínpad, a Villanyrendőr színpad és az Erzsébet téri lounge – Chill zone. A Miskolci Pikniket jövő pénteken a nagyszínpadon nyitják meg, ahol többek között Áll-a-tok és…
Tovább olvasomKét macska voltam – Irodalom és terápia – dr. Máté Gábor és Kepes András beszélgetése Miskolcon
Kepes András idén ünnepli 75. születésnapját, és kereken 50 éve indult el pályáján. A különleges évfordulóra jelenik meg új regénye, a Két macska voltam. A szerző a könyv apropóján beszélget a világhírű kanadai orvossal, dr. Máté Gáborral arról, mit jelent az emberi tisztesség, hogyan gyógyulhatunk könyvek segítségével, mit kezdhetünk saját és irodalmi hőseink traumáival, döntéseivel, sorsával. Kepes András új könyvében a hetvenes években egy apa a családjával egy vidéki tanyára költözik abban a hitben, hogy maga mögött hagyhatja a diktatúrát, ám új élet helyett a saját poklát teremti újra. Legidősebb…
Tovább olvasomPénteken kezdődik a Kerekdomb Fesztivál
Szeptember 15-17. között ismét zenével, színházzal, irodalommal és családi programokkal telnek meg Tállya kertjei és pincészetei a nyolcadik Kerekdomb Fesztiválon, amely igazi színes nyitánya az ősznek.
Tovább olvasomHétvégén ismét megrendezik a Chili Napot Lillafüreden
A korábbi évek hagyományainak megfelelően, idén is szeptember második szombatján, tehát szeptember 9-én szombaton rendezik meg a Chili Napot, immár hatodik alkalommal, a lillafüredi Medvetalp Bistroban. A chili termelők mellett kézművesek és egyéb kulturális kiállítók, valamint zenei programok is várják a látogatókat. – Folyamatosan gyarapodnak az országban a chilihez kapcsolódó rendezvények, de a nagymarosi csípős fesztivál mellett a legrégibb, minden évben megrendezett esemény a lillafüredi Chili Nap. A rendezvényünk abban is jeleskedik, hogy fellépői, szervezői önkéntesként tevékenykednek, szolgáltatnak, többen már nem első alkalommal – nyilatkozta lapunknak a Chili Nap szervezője, Jakab…
Tovább olvasom