A Fidesz-KDNP bojkottálta az ellenzék által összehívott rendkívüli országgyűlési ülést

Az ellenzéki pártok kezdeményeztek a most hétfőn tartott országgyűlési ülést, amin három szakbizottság felállítását szerették volna elérni. Az ülésen azonban a Fidesz–KDNP -frakció képviselői nem voltak hajlandóak megjelenni, így az a napirend előtti felszólalások után határozatképtelenség miatt félbeszakadt. Az első felszólaló Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke volt, aki elmondta, ahhoz képest, hogy mennyire fontos a téma, ami miatt az ellenzék rendkívüli ülést kezdeményezett – a járvány elleni védekezés miatt -, senki nem jött el a Fideszből, ami azt mutatja, a kormány magasról tesz arra, hogy hányan mentek tönkre, hányan haltak…

Tovább olvasom

Varga Judit szerint a rendkívüli jogrend remekül szolgálta az élet- és gazdaságvédelem céljait, ezért újra meghosszabbíthatja az Országgyűlés a Fidesz-KDNP teljhatalmát

Mivel a kormánypártoknak megvan ehhez a megfelelő többsége, a javaslat elfogadása csak formalitás lesz. Tovább folytatódik még hónapokon át Orbán Viktor és kormányának rendkívüli jogrend alatti teljhatalma. Törvényjavaslatot nyújtottak be a kormány további felhatalmazásáról. Ez is a hatályba lépésétől számított 90 napig lesz érvényes, mint a novemberi. Erről a Hvg.hu számolt be hétfő reggel. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett tervezet szerint a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták az élet- és a gazdaságvédelem céljait, ezért az országgyűlés felhatalmazza a kormányt a veszélyhelyzettel összefüggő rendeletei hatályának a…

Tovább olvasom

Megyénk országgyűlési képviselői meglepő változatossággal érnek el sikereket a legnagyobb közösségi oldalon

Rengetegen használják a Facebookot a közéletben, ezalól természetesen a politikusok sem kivételek. Kíváncsiak voltunk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselői közül kinek mennyire sikerül elérnie az embereket a legnagyobb közösségimédia-platformján, ezért sorra megnéztük a hivatalos oldalaikat, hogy kinek mekkora követőtábora van jelenleg az online térben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy pontos képet kaphatunk a képviselők valódi népszerűségéről, azonban egy képet adhat arról, mennyire sikerül mozgósítani az adott személynek, illetve a stábjának. Az eredmény minket is meglepett, ugyanis rendkívül magas eltérések vannak a követők számában: Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP): 37,327 követő Hubay György…

Tovább olvasom

Elfogadta a Parlament a választási törvény és az Alaptörvény módosítását, mostantól „az apa férfi, az anya nő”

Kedd délelőtt a parlament 134 szavazattal 60 ellenében tartózkodás nélkül megszavazta a választási törvény módosítását – tudósít az Index. Ennek értelemében ezután a jelenlegi 27 helyett a jövőben már 71 egyéni választókerületben kell majd jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos pártlistát kíván állítani. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 10-én, éjfél előtt egy perccel nyújtotta be a választási törvény módosításáról szóló javaslatát. Hivatalos kormánypárti indoklás szerint a választási törvény módosítására az úgynevezett kamupártok miatt van szükség, amelyek nem valamilyen politikai célok megvalósítása miatt, csupán az állami támogatás megszerzéséért indulnak és állítanak…

Tovább olvasom

Ennyit keres ma egy országgyűlési képviselő – nagyon megéri bekerülni a Parlamentbe

Az átlagember csak álmodozhat azokról a fizetésekről, amit az országgyűlési képviselők havonta zsebre tehetnek. És ez még csak a hivatalos, bevallott jövedelem. A polgármesterek és az önkormányzati képviselők is elbújhatnak ezek mögött a pénzek mögött, írja az Index.hu. Nemrég írtunk az önkormányzati képviselők és a polgármesterek fizetésekről, köztük Veres Pál jövedelméről. Míg az önkormányzati képviselőknél nincs egységes számítási szabályzat, addig a polgármesterek esetében jóval átláthatóbb, hogy mennyit is keresnek. Hasonló a helyzet az országgyűlési képviselőknél is. Az Országgyűlésről szóló jelenleg hatályos törvény szerint egy parlamenti képviselő havonta jogosult tiszteletdíjra. A tárgyév március…

Tovább olvasom

Kikapcsolták Jakab Péter mikrofonját a Parlamentben, amikor Tiborcz Istvánról beszélt volna

115 igen, 51 nem és két tartózkodás mellett megszavazták a parlamentben Jakab Péter tiszteletdíjának a csökkentését a parlament hétfői ülésnapján – írja a HVG.hu. A Jobbik frakcióvezetőjét Kövér László, az Országgyűlés elnöke 4,4 millió forintra büntette, amiért októberben Orbán Viktor asztalára akart tenni egy zsák krumplit a parlamentben. “Szégyen, hogy akkor, amikor egy ország a válság ellen küzd, akkor önök itt azzal szórakoznak, hogy 4,4 millióra büntessenek egy zsák krumpliért” – mondta Jakab, majd feltette a kérdést, hogy ha egy ajándék adriai jachtozást vitt volna a miniszterelnök úrnak, “akkor ugye…

Tovább olvasom

Ismét meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot az országgyűlés

Meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett hiteltörlesztési moratóriumot kedden az Országgyűlés, a döntés értelmében egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak 2021. június 30-ig nem kell fizetniük a törlesztőrészleteket. A képviselők 166 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát, írja az MTI. A szabályozás szerint a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelő szülőknek, az álláskeresőknek és a közfoglalkoztatottaknak nem kell jövő év június végéig fizetniük a hitel- és kölcsönszerződések törlesztőjét, illetve a pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségüknek sem kell eleget tenniük. A döntés érvényes a…

Tovább olvasom

Háromszorosára nőhet a karanténszabályok megszegéséért adott bírság

Hétfőn újabb járványügyi szigorításokról dönt az Országgyűlés. A Népszava értesülése szerint az intézkedések „több területre is kiterjednek majd”, konkrétumról a maszk viselésének szabályaival kapcsolatban értesültek: itt várhatóan szélesebb körben és súlyosabban szankcionálhatják majd, ha valakin nincs védőmaszk és olyan helyen tartózkodik, ahol ezt viselni kell. A 24.hu vette észre, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken benyújtott törvényjavaslata szerint a karanténszabályok megsértése esetén a helyszíni bírság legmagasabb összege 50 ezer forintról 150 ezer forintra nőhet. A bírság azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával megállapított újabb jogsértések esetén is kiszabható. Az azonos…

Tovább olvasom