Hiába volt rajta fejvédő, telibe arcon találta a nagy erővel meglőtt korong, néhány nap küzdelem után elhunyt. Elhunyt Timur Fajzutgyinov 19 éves orosz jégkorongozó, miután junior csapata pénteki mérkőzésén fejen találta a korong. A liga és a klub keddi közleménye szerint a szentpétervári Dinamo hátvédjét a rájátszásban a Lokomotív Jaroszlavl elleni találkozón a harmadába nagy erővel belőtt pakk talált el. Fajzutgyinovon volt fejvédő, de az arcát érte a lövés. Ettől összeesett, majd gyorsan a jaroszlavli kórházba szállították. Az orvosok három napig küzdöttek az életéért, de nem tudtak rajta segíteni. (444.hu)
Tovább olvasomCímke: orosz
A célbaérés után eldurrant az orosz sífutó agya, aki fellökte ellenfelét – videó
A sportág egyik sztárja okozott megdöbbenést a vasárnap a finnországi Lahtiban rendezett sporteseményen. Alekszandr Bolsunov közvetlenül a finn Joni Maki mögött érkezett a befutóhoz, amikor az alábbi jelenetsor zajlott le: “Nézni is rossz volt. Az ilyesmi nem való ide. Szégyent hoztak az egész orosz csapatra, de főleg Bolsunovra” – nyilatkozta az egyik vetélytárs, a norvég Emil Iversen. Az orosz csapatot a verseny után azonnal kizárták , de ez még nem az ügy vége. A helyi rendőrség két feljelentést is kapott az ügyben és Martti Hirvonen detektívfelügyelő szerint most azt vizsgálják,…
Tovább olvasom„Orbán hagyja dolgozni a gyógyszerészeti szakembereket, ne tukmálja rájuk az orosz és a kínai oltást!”
A vakcinák engedélyeztetése nem tűrhet semmilyen politikai befolyást. Az elmúlt napokban Orbán Viktor és kormánya egyértelműen elmozdult az orosz és a kínai vakcinák irányába. Miközben a gyógyszerészeti hatóság egyelőre megálljt parancsolna a kiforratlan és komoly hiányosságokkal rendelkező oltásoknak. Az LMP nem nézi jó szemmel, hogy a Fidesz láthatóan nyomás alá helyezi a szakembereket, hogy bólintson rá a kínai és orosz vakcinákra is, miközben ezt szakmailag egyelőre semmi nem támasztja alá. Az LMP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hagyja dolgozni a gyógyszerészeti hatóságot. A miniszterelnök az elmúlt időszakban több olyan kijelentést…
Tovább olvasomMeglepődünk? Sorozathibákra bukkantak az oroszok által felújított metrókocsikon
Orbánék egyik hatalmas üzlete volt ez Putyinnal, de láthatjuk, milyen eredménnyel zárult ez számunkra. A felújított orosz metrókocsiknál felfedeztek egy sor hibát, derül ki a Népszava birtokába jutott titkos jelentésből, amit az orosz metrókocsi-beszerzését vizsgáló szakértők készítettek. Az átfogó vizsgálatot még Karácsony Gergely főpolgármester rendelte el, a jelentést pedig a BME Viking Zrt. el is készítette, de eddig még nem hozták nyilvánosságra. A jelentés műszaki, jogi és gazdasági kérdéseket is külön vizsgált a metrókocsikkal kapcsolatban. A műszaki vizsgálat 18 sorozathibát derített ki: alkalmatlan anyagok használtak, elavult a felfüggesztési rendszer, visszatérő…
Tovább olvasomAz EU figyelmeztette Magyarországot az orosz vakcina miatt
Ha Magyarország az orosz Szputnyik V nevű vakcinát akarja importálni, az az Európai Bizottság szerint biztonsági aggályokat vet fel, és a bizalmat is rombolja, írja a Reuters. Az orosz vakcina ügye egy újabb konfliktus kibontakozásához vezethet a magyar kormány és az EU között – állapította meg a Reuters, amely idézi az Európai Bizottság szóvivőjét, aki azt mondta: „felmerül a kérdés, hogy egy tagállam olyan vakcinát akar beadatni az állampolgárainak, amelyet még nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség”. Az EU-s jogszabályok szerint csak olyan vakcinát lehet forgalomba hozni az unió 27 tagállamában, amely…
Tovább olvasomMegérkeztek az orosz oltóanyag mintái Magyarországra
Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután a közösségi oldalán. – számolt be a hvg.hu Szijjártó Péter közölte: Magyarország az első olyan európai ország, ahová ilyen oltóanyagminta érkezett. Tíz adag jött, nagyon különleges körülmények között szállították őket repülőgéppel, folyamatosan -18 Celsius-fokon tartva. Azt is hozzátette Szijjártó, hogy a mintákat ilyen hőmérsékleten szállítják a magyar hatósági laboratóriumba is, ahol a magyar szakemberek fogják tanulmányozni őket. Ők hoznak majd döntést az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében is. A külügyminiszter szerint az átfogó elemző vizsgálatok akkor kezdődhetnek meg,…
Tovább olvasom