Interaktív előadások, záporozó kérdések és azonnali válaszok – ez az Ökotanoda EU+

A képzés fő célja, hogy a politikai rendszert jobban értsék a fiatalok, és rálátást kapjanak a világ dolgaira. A résztvevők az utóbbi években is sok területről érkeztek, egyvalami azonban közös bennük: részt akarnak venni a klímaváltozás elleni harcban. A program részvételi alapon működő ismeretterjesztő, szervezet- és közösségfejlesztő képzéssorozat. Elsősorban olyan, 18-29 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az európai ügyek iránt, de ugyanakkor a gondolkodásmódjuk közel áll a fenntarthatósághoz és a zöld politikához. A résztvevők 2022. november 11-13. között egy 3 napos képzésen vesznek…

Tovább olvasom

Idén is elindul az ÖkoTanoda képzés és tanulmányút

Az ÖkoTanoda EU+ képzés fő célja, hogy az uniós politikai rendszert jobban megértsék a fiatalok, és rálátást kapjanak a világ dolgaira. A program részvételi alapon működő ismeretterjesztő, szervezet- és közösségfejlesztő képzéssorozat. A résztvevők az utóbbi években is sok területről érkeztek, egyvalami azonban közös bennük: részt akarnak venni a klímaváltozás elleni harcban. – írták a képzés szervezői. Elsősorban olyan, 18-29 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az európai ügyek iránt, de ugyanakkor a gondolkodásmódjuk közel áll a fenntarthatósághoz és a zöld politikához. A résztvevők 2022.…

Tovább olvasom

Ingyenes tanulmányút vasárnapig!

Vasárnap zárul a jelentkezés az ÖkoTanoda EU+ programba. A résztvevők ingyenesen vehetnek részt az hazai képzési hétvégén egy festői helyszínen, majd tavasszal részt vehetnek az egy hetes brüsszeli tanulmányúton. Elsősorban olyan, 18-29 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az európai ügyek iránt, ugyanakkor a gondolkodásmódjuk közel áll a fenntarthatósághoz és a zöld politikához. A résztvevők 2021. október 8-10. között egy 3 napos képzésen vesznek részt, majd 2022. januárjában még egy szombati napon folytatódik a képzés. A két alkalom sikeres teljesítése után 2022. tavaszán egy…

Tovább olvasom

Ismét jelentkezhetnek a környezetvédő fiatalok az ÖkoTanoda EU+ képzésére

Az ÖkoTanoda EU+ program részvételi alapon működő ismeretterjesztő, szervezet- és közösségfejlesztő képzéssorozat. Elsősorban olyan, 18-26 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az európai ügyek iránt, de ugyanakkor a gondolkodásmódjuk közel áll a fenntarthatósághoz és a zöld politikához. A résztvevők 2021. október 8.-10. között egy 3 napos képzésen vesznek részt, majd 2022 januárjában még egy szombati napon folytatódik a képzés. A két alkalom sikeres teljesítése után 2022. tavaszán egy brüsszeli tanulmányúton is részt vehetnek – mindezt díjmentesen! A részvételre azok jogosultak, akik érdemben kitöltik a…

Tovább olvasom

Ökotanoda – előadások a fenntarthatóságról és a zöld gondolkodásról

A képzés októberben, a jelentkezés szeptemberig zajlik. Részletek a cikkben. Az ökopolisz alapítvány felhívása a Facebookon: “Interaktív előadások, záporozó kérdések és azonnali válaszok – ez az Ökotanoda EU+. A képzés fő célja, hogy a politikai rendszert jobban értsék a fiatalok, és rálátást kapjanak a világ dolgaira. A résztvevők az utóbbi években is sok területről érkeztek, egyvalami azonban közös bennük: részt akarnak venni a klímaváltozás elleni harcban. A program részvételi alapon működő ismeretterjesztő, szervezet- és közösségfejlesztő képzéssorozat. Elsősorban olyan, 18-29 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várjuk, akik…

Tovább olvasom

Ősszel ismét ÖkoTanoda EU+ program

Érdekel a zöld mozgalmak és az ökopolitika története, stratégiái és dilemmái Magyarországon és az Európai Unióban? Szeretnél részt venni egy magyarországi képzésen és egy brüsszeli tanulmányúton, ahol közép-európai fiatalokkal tanulmányozhatod a kontinens zöld mozgalmainak történetét? Akkor az Ökotanoda EU+ képzést neked találták ki! Jelentkezz mielőbb, mert a rendezvény létszáma korlátozott! Az ÖkoTanoda EU+ program részvételi alapon működő ismeretterjesztő, szervezet- és közösségfejlesztő képzéssorozat. Elsősorban olyan, 18-26 év közötti, angolul legalább középfokon jól beszélő fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az európai ügyek iránt, de ugyanakkor a gondolkodásmódjuk közel áll a fenntarthatósághoz és…

Tovább olvasom