Pályafelújításokra és menetrendi módosításokra kell számítaniuk a vonattal közlekedőknek augusztus 7-től Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – írja a MÁV közleményében. A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon augusztus 10-ig Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás között pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon augusztus 23-tól 27-ig – Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti pályakarbantartás miatt – egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Tokaj és Hernád-Zemplén InterCity-k, illetve az Agria InterRégió vonatok menetrendjét ez a vágányzár…
Tovább olvasomCímke: menetrend
Íme a pontos lista, hogy Borsodban melyik napon melyik településen zajlik a szúnyogirtás
A héten hat megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében lesz szúnyoggyérítés 41 ezer hektáron.
Tovább olvasomÍgy közlekednek hétfőn a nosztalgiajáratok
Július 10-én, hétfőn ünnepli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés 126 éves évfordulóját. Ez alkalomból kigördül a remízből a piros „bécsi” (SGP) és a sárga Tátra villamos is.
Tovább olvasomMától nyári menetrendre vált az MVK
Itt a nyár, a diákoknak megkezdődik a szünidő, ezért június 19-től életbe lép a tanítási szünetben érvényes miskolci menetrend – közölte az MVK.
Tovább olvasomHétvégén jelentős változásokra számítsunk miskolci tömegközlekedési eszközök menetrendjében
A hétvégi események miatt a buszok és a villamos menetrendje is több ponton változik, ideiglenes jelleggel.
Tovább olvasomÍgy alakul a tömegközlekedés pünkösdkor Miskolcon
Milyen menetrend szerint közlekednek a villamosok és a buszok, mely bérletpénztárak lesznek nyitva az ünnepi hétvégén?
Tovább olvasomMától ismét jár a ZOO járat Miskolcon
Újra közlekedik a ZOO járat a Miskolci Állatkertbe. Az autóbusznak van meghirdetett menetrendje, de az elmúlt éveknek megfelelően csak akkor indul el, ha azt az utas kéri. A ZOO járat előzetes telefonos bejelentkezés alapján, vagy személyesen Felső-Majláth végállomáson indulás előtt kérhető. A telefonos utazási igényt 30 perccel a járat indulása előtt szükséges bejelenteni a (46) 514-949-es telefonszámon, megjelölve azt is, ahol az utas felszállni kíván. A végállomáson elég a járat indulása előtt jelezni a járművezetőnek, ha utazni kíván. Az utasok igénye alapján induló ZOO járat nem csak az előre jelzett…
Tovább olvasomTömegközlekedési problémák: szinte minden utas panaszkodik a jelenlegi állapotokra
A borsodi megyeszékhely tömegközlekedésének színvonala a közvélekedés szerint sokat romlott az utóbbi években. Hogy kiderítsük, igaza van-e a közösségi médiában posztoló kritikusoknak, nyakunkba vettük a várost és megkérdeztük a járókelőket, mit gondolnak a jelenlegi állapotokról és mik a tapasztalataik. Mónika éppen a 35-ös buszról szállt le, amikor kikértük a véleményét a tömegközlekedés helyzetéről, mellyel kapcsolatban számos problémára világított rá: „Csúcsidőben, reggel és délután a nagy forgalmat lebonyolító buszokra (34-es 35-ös) alig lehet felférni, ezek nem csuklós járatok. A menetrend katasztrofális: a buszok vagy késnek, vagy elhúznak hamarabb, lehetetlen kiigazodni rajtuk.…
Tovább olvasomÍgy közlekednek az MVK járatai szilveszter napján
Eltérő menetrend szerint fognak járni a villamosok és az autóbuszok Miskolcon. 2022. december 31-én a villamosok szombati, az autóbuszok pedig munkaszüneti menetrend szerint közlekednek – tájékoztatott honlapján az MVK. Változnak az áruházi járatok és az adventi villamos közlekedése, az utolsó indulási időpontokat az alábbiakban részletezzük. Adventi villamosAz Adventi villamos ezen a napon a Tiszai pályaudvarról 12:40-kor, Felső-Majláth végállomásról 13:25-kor közlekedik utoljára. 3-as autóbuszA Búza tér végállomásról 17:35-kor induló járat nem érinti az Auchan Dél (Pesti út) megállóhelyet, helyette Szirma végállomáson várakozik. Auchan Borsod áruházat érintő 7-es autóbuszAz Auchan Borsod áruházat ezen a napon…
Tovább olvasomÍgy közlekednek az MVK járatai a két ünnep között
Eltérő lesz a menetrend a villamosok és a buszok esetén. December 27-30 között a villamosok – így az Adventi Villamos is – a szombati, az autóbuszok pedig munkaszüneti menetrend szerint közlekednek – tájékoztatott az MVK Zrt. a honlapján. A jegy-és bérlet pénztárak nyitva tartásáról bővebben az alábbi linken tájékozódhat: https://mvkzrt.hu/berletpenztarak A Mobiljegy alkalmazás segítségével, valamint a jegy-és bérletautomaták használatával, a nap 24 órájában van lehetőség jegyet és bérletet vásárolni, a pénztárak nyitva tartásától függetlenül – írják közleményükben.
Tovább olvasom