A szerencsétlen autósnak még észrevenni sem volt esélye a takarásból rázuhanó légi járművet, ami után a repülő felrobbant. Egy ilyen balesetre valóban nagyon kicsi az esély, mégis megtörtént. Három ember, köztük egy fiatal fiú életét vesztette, egy ember pedig súlyosan megsérült, miután egy kisrepülő lezuhant és egy személyautóba csapódott Floridában -adta hírül a abc7news.com A Szövetségi Légügyi Hivatal közleménye szerint a repülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le, szemtanúk beszámolója szerint először a szárny ért földet, majd a gép belecsapódott a járműbe. A repülőgépen utazó két ember azonnal életét vesztette,…
Tovább olvasomCímke: lezuhant
Borzalmas tragédia: Az egyetemi épület legfelső részéről zuhant le és halt meg legalább hét diák – videó
Egyre nagyobb terhelésnek tették ki a galéria korlátját, ami egyszer csak megadta magát és kiszakadt a helyéről, többen pedig a mélybe zuhantak. A bolíviai eset megrázta a közvéleményt, a videókat csak erős idegzetűek nézzék meg. Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről – jelentette kedden a helyi média. Az eset La Paz „ikervárosának”, El Altónak az állami egyetemén (UPEA) történt kedd este. Egy egyetemi épület legfelső szintjén diákgyűlést tartottak, és többen nekitámaszkodtak az átrium korlátjának, amely nem bírta ki a terhelést, és leszakadt. A peremen…
Tovább olvasomÚjjászületett: átszakította autójával a szalagkorlátot, húsz métert zuhant szabadesésben a forgalmas útra és túlélte – videó
Döbbenetes felvétel látott napvilágot, a járművezetőnek hatalmas szerencséje volt, hogy éppen az alatta levő gyorsforgalmi úton nem jött pont akkor senki és abban is, hogy nem fejtetőn landolt az autó. Csodával határos módon túlélte a balesetet annak az pick-upnak a sofőrje, aki több mint 20 métert zuhant autójával egyenesen a száguldó autósok közé Milwaukee-ban – adta hírül a carscoops.com A borzalmas balesetet az autópálya közelében lévő térfigyelő kamera rögzítette. A pick-up sofőrje elvesztette az uralmat járműve felett, és valószínűleg az út szélén feltorlódott hóbucka dobhatta meg annyira autóját, hogy átrepült a…
Tovább olvasomTragédia Kistokajban: Egy építőmunkás lezuhant és életét vesztette az építkezésen
Nagy magasságból zuhant le a férfi és már nem tudták megmenteni az életét. Lezuhant egy férfi egy kistokaji építkezésen, számolt be erről a Boon.hu. Érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányságon megerősítették a tragikus baleset tényét. Mint megtudtuk, kedden reggel 9 óra után egy építkezésen a tető-gerendáról leesett egy 52 éves forrói férfi, aki olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kiérkezett mentők már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálja az esetet.
Tovább olvasomTragédia: Ismét lezuhant egy futballcsapat repülőgépe, rengeteg a halott
Öt éve már megrázta a világot egy brazil focicsapat repülőgép-szerencsétlensége, most ismét lezuhant egy gép Brazíliában, nem sokkal a felszállás után. Alig öt évvel a Chapecoense tragédiája után egy újabb brazil futballcsapat, a Palmas repülőgépe zuhant le helyi idő szerint vasárnap reggel. A gépen utazó négy játékos, valamint a klub elnöke és a pilóta sem élte túl a balesetet – tudósít az Index.hu. Január 24-én vasárnap reggel 8:15-kor lezuhant a klubunk elnökét, Lucas Meirát szállító repülőgép. A gépen tartózkodott továbbá Wagner kapitány, valamint a Palmas futballistái közül Lucas Praxedes, Guilherme Noé, Ranule…
Tovább olvasomEgy fiatal lány kizuhant tizedikről, de csodával határos módon túlélte
Kizuhant egy 10. emeleti panellakás ablakából egy 23 éves nő Szegeden – írja a Bors. A nő csodával határos módon túlélte a zuhanást, amit bizonyára annak köszönhet, hogy egy fa tompította az esését. A 10. emeletről nagyjából harminc métert esett, ám szerencséjére egy fa lombjára érkezett először, ami okozott sérüléseket, de egyben lassította is a zuhanást. A Bors a családhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a lány még kórházban fekszik. Szerencsére az orvosoknak sikerült stabilizálniuk az állapotát. Több súlyos sérülést is szenvedett. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Borsnak azt közölte, hogy…
Tovább olvasomVélhetően 56 emberrel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép
Felszállása után négy perccel meredeken zuhanni kezdett, majd eltűnt a radarról egy indonéz repülőgép – írta meg a Deutsche Welle. A Flightradar24 szerint azSJ182 járat Jakartától északra indult, és valahol a Lancang-sziget környékén eltűnt a radarképekről. A helyiek láttak valamit lezuhanni és felrobbanni a közeli Male-szigeten. Azt írják, egy perc alatt agyságrendileg 5000 métert zuhant a gép. Sky News szerint a repülő 56 utast szállított, köztük öt gyereket és egy csecsemőt, valamint hat fős személyzet volt még a gépen.
Tovább olvasomSúlyos baleset és tragédia a kalandparkban
A fa nem bírta tovább a nyomást, kidőlt úgy, hogy több tizenéves éppen a pályán haladt. Egyikük sajnos nem élte túl a balesetet. Csütörtök délután súlyos baleset történt a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában – írta meg a vaol.hu. Információk szerint egy kirándulócsoport volt az egyik kötélpályán, amikor kidőlt az a fatörzs, amelyre a kötelet rögzítették. A törzsre pallók is voltak rögzítve, mivel innen lehetett indulni az egyik pályán. A hírek szerint egy keszthelyi iskolás csoport tagjai voltak a baleset elszenvedői. Az áldozat 15 év körüli, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét…
Tovább olvasomNemrég adták át, de máris leszakadt egy embernagyságú kőtömb a Puskás Arénáról
Végül is csak 190 milliárd forintjába került az adófizetőknek a Puskás Aréna teljes felújítása, de a nemrég átadott építménnyel a jelek szerint komoly bajok lehetnek. Csak a szerencsének köszönhető, hogy éppen nem állt senki a hatalmas kőtömb alatt, ami leszakadt. 190 milliárdba férjen már bele, hogy ilyen nem fordulhat elő. A Nemzeti Sportközpontok tagadta, hogy a lezuhant betondarab miatt kezdték volna átnézni a stadion homlokzatát. A 24.hu nyomán a Hvg.hu számolt be róla, hogy hibákat és szabálytalanságokat találtak a 190 milliárd forintból épített, tavaly novemberben felavatott Puskás Arénánál, amelyet ezért most átvizsgálnak. A portál arról…
Tovább olvasom