A földre dobott ruhák közé bújt Miskolcon az ötszörösen körözött férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztályának járőrei 2021. április 2-án 19 óra után Miskolcon egy Kandó Kálmán utcai lakásba mentek intézkedni. Információ merült fel arra vonatkozóan, hogy – vagyon elleni és közbizalom elleni – bűncselekmények elkövetésével alaposan gyanúsítható személy tartózkodik ott – írja a police.hu. A közel két éve Miskolcon élő 56 éves kolozsvári férfit a rendőrök az egyik szobában – a földre dobált ruhák között – elbújva találták meg. A járőrök a férfi adatainak az ellenőrzése során megállapították, hogy vele szemben öt körözés van érvényben többek között a…

Tovább olvasom

Lopott bankkártyával próbáltak pénzt felvenni egy ATM-ből, ki ismeri fel őket?

A rendőrség információi szerint 2020. december 2-án, valamikor 14 óra után egy ismeretlen személy a Tiszai-pályaudvarra érkező vonaton őrizetlenül hagyott táskábólkilopott egy pénztárcát. A pénztárcában készpénz, bankkártya, és iratok is voltak. Később a jogtalanul megszerzett kártyával két nő egy miskolci bankjegy-automatából készpénzt kísérelt meg felvenni, amiről az automata felvételt is készített: A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotókon látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. 

Tovább olvasom

Ismét nyomravezetői díjat tűzött ki a borsodi rendőrség, ezúttal egy szexuális erőszakolóra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője, illetve a sértett hozzátartozója nyomravezetői díjat tűzött ki egy Miskolcon történt bűncselekmény kapcsán. A vádak szerint szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettessel szemben. Az adatok szerint egy miskolci szórakozóhelyen 2019. április 19-én, az éjszakai órákban egy ismeretlen férfi közösült, egy – akkor még fiatalkorú-, bódult és akaratnyilvánításra képtelen állapotban lévő lánnyal. A beszerzett információk szerint az elkövető egy 18-20 éves, megközelítőleg 180 centiméter magas, fekete hajú. átlagos testalkatú férfi, akiről a grafikai rajz is készült. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott…

Tovább olvasom

Óvodából lopott Ózdon -videó

A rendőrök egy ismeretlen férfi azonosításához kérik a lakosság segítségét – tette közzé a rendőrség a felhívást. Egy férfi 2020. december 18-án a reggeli órákban Ózdon, a Katona József úti óvodába besurrant, majd a dolgozók öltözőszekrényiből két pénztárcát ellopott. A tárcákban személyes iratok, bankkártyák és készpénz volt. Az elkövetőről az óvoda biztonsági kamerája felvételt készített: Az Ózdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a videó felvételen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. 

Tovább olvasom

Felmismeri valaki az ózdi telefontolvajt?

Az Ózdi Rendőrkapitányság 05070/2089/2020.bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendőrség információi szerint egy ez idáig ismeretlen férfi 2020. október 21-én, Ózdon egy bevásárló központban található optikai üzletből eltulajdonított egy mobiltelefont. Az Ózdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható személy kilétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon.

Tovább olvasom

Keresik a videón látható besurranót

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05010/3792/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. szeptember 2-án 23 óra 30 perc körül egy ismeretlen férfi Miskolcon, egy belvárosi, második emeleti lakásba a nyitott ablakon keresztül bement. A férfi az ingatlanból készpénzt és ruházati termékeket lopott el. Az esettel összefüggésben szükségessé vált egy lépcsőházi kamera felvételen és a képeken látható személy azonosítása, és kihallgatása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a  felvételen és a képeken látható ismeretlen férfit, vagy a bűncselekmény…

Tovább olvasom

A Zsarnai piacon lopott, felismeri?

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4029/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. szeptember 13-án 10 óra előtt Miskolcon a Zsarnai piacon, egy ez idáig ismeretlen férfi eltulajdonított egy mobiltelefont. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotókon látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. 

Tovább olvasom

Ha felismeri az illetőt, jelezze a rendőrségnek! Lopott bankkártyával vásárolt több helyen

Július 11-e 20 óra 40 perc és Július 12-e 4 óra 30 perc között egy ismeretlen férfi Miskolcon, a Búza téren található egyik gyorsétteremben, és Nemzeti Dohányboltban egy jogtalanul megszerzett bankkártyával vásárolt. A rendőrségnek eddig nem sikerült a nyomára bukkannia. Az elkövető különös ismertetőjele, hogy mindkét fülében fekete színű fültágító karika van. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotón látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. police.hu

Tovább olvasom