Mutatjuk a rendőrség körözési toplistáját – többeknél is kitűztek nyomravezetői díjat

Megosztás

A police.hu-n rendszeresen elérhető a legkörözöttebb bűnözők toplistája. Az ott látható személyeket a Magyar Rendőrség a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi. Azt kérik, hogy amennyiben valamelyiküket felismeri vagy információval rendelkezik hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Mint arra az Index.hu a gyűjtésében rámutatott, többeknél is van nyomravezetői díj.

Az említett lap néhány példát is kiragadott a listáról. Yao Gaopeng az emberölés miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. 2017. augusztus óta körözik nemzetközi elfogatóparancs alapján. Ő az, aki még 2015. május elején meggyilkolt egy fiatal magyar nőt a budapesti Akácfa utcában, majd Kínába távozott.

Kozák Alit rablás, lopás, testi sértés és fogolyszökés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt körözik. A férfi 2017. március 15-én, hajnalban a Kisdiófa utcai lakásában levágta a lábáról a nyomkövetőt, és elszökött. A rendőrök azóta nem találják.

További részletek ITT és ITT.

Kapcsolódó cikkek