A jelöltállítás során a 05-ös számú választókörzetben már megismerhette a lakosság Lontay László nevét, aki két fordulóból is továbbjutva a Tisza Párt hivatalos képviselőjelöltje lett. Interjúnkból olvasóink közelebbi képet kaphatnak a politikus mögött álló természetvédő lokálpatriótáról, aki a gyakorlatias megoldások híveként tekint magára, és az élet számos területén rendelkezik tapasztalattal.
Tovább olvasomCímke: interjú
Ettől telt be a pohár Vályi Istvánnál, aki idén a Fidesz támadógépezetének célpontjává vált (videóval)
Hamarosan Miskolcra érkezik a felvidéki magyar, szakmájában elismert, az asztalra már sokat letett Vályi István. Amióta felvette a kesztyűt a fideszes autokrácia ellen, a támadások középpontjába került. Nevezték már azóta szlováknak, menekültnek, Tisza-aktivistának is többek között. De…
Tovább olvasomAki visszahozná Miskolc büszkeségét – interjú Czipa Andrással, a TISZA miskolci jelöltjével
Európát megjárt fiatal miskolci, aki lokálpatriotizmusból és tettvágyas szükségből indult el a politikai pályán – dr. Czipa András, a Tisza Pártnak a Borsod 2-es OEVK-ban (Miskolc) előválasztást nyert jelöltje arról beszél, miért lett a „szikra”, amire szerinte Miskolcnak szüksége volt. Az Európai Parlamentben dolgozó képviselőjelölt szerint a város évtizedek óta kihagyott lehetőségek sorozatát látja, és eljött az idő, hogy valódi képviselete legyen a térségnek. Interjúnkban a miskolci kitörési pontokról, a parlagon heverő turisztikai és kulturális kincsekről, valamint arról vallott, miért érdemes hinni a változásban.
Tovább olvasomMedárd édesanyja elmesélte, hogyan lett fiából életmentő hős
Az egész országot bejárta az a felvétel, amelyen egy négyéves kisfiú, Medárd magabiztosan hívja a segélyhívót: „Na, szia, mentő!” A népszerű történet mögött azonban egy édesanya tudatos felkészítése és a család küzdelmes múltja áll, amelyről az édesanya, Renáta a Billog burgerbárnak mesélt egy rendhagyó interjú keretében.
Tovább olvasomValami újat kell kitalálni: az amerikai külügyminiszter tisztázta, hogy EGY évre szól a szankciómentesség hazánknak (videóval)
Ezzel Donald Trump külügyminisztere egycsapásra meghazudtolta Orbán Viktort és Szijjártó Pétert is, nem beszélve a fideszes megmondóemberekről. Ők mindenáron ragaszkodtak ahhoz, hogy korlátlan ideig kaptunk mentességet. Marco Rubio most tisztázta a helyzetet, hogy márpedig csak egy évre szól a mentességünk. Kellemetlen.
Tovább olvasomVárható volt: a miskolci Aranyosi Péter interjúja okán komoly bírságot szabtak ki a Partizánra
A Médiahatóság szerint Aranyosi Péter kirekesztő volt és ennek a Partizán teret engedett. Hiába védte meg hónapokkal ezelőtt őszinte posztban egy cigány asszony a humoristát, a Karinthy-gyűrű visszavonása csak az első lépés volt a hatóságok részéről. Sátoraljaújhelyen is bűnhődik egy rádió.
Tovább olvasomA Pécs Pride-on kemény kormánykritikus beszéddel előrukkoló youtuber készített interjút Orbán Viktor édesanyjával a Békemeneten
Nem akármilyen interjút készített egy feltörekvő baranyai közéleti youtuber, Kersák István az október 23-i Békemeneten: Orbán Viktor édesanyját, Sipos Erzsébet nyugdíjas gyógypedagógust sikerült megszólaltatnia, és részletesen kérdeznie, többek között Hatvanpusztáról is. Érdekesség, hogy a fiatal tartalomgyártó beszédet mondott a betiltott, de aztán végül megrendezett ötödik Pécs Pride-on, sőt az övé volt a legkeményebb, erősen kormánykritikus beszéd – számolt be a hírről a Szabadpécs.hu
Tovább olvasomTapasztalat: „A magyarok igenis megértik az orosz agresszió veszélyét”
A nagykövet úgy véli, nem szabad a sokszor provokáló politikusoknak bedőlni, mondataikra ráugrani, mivel az átlag magyaroktól rengeteg kedvességet is szeretetet kapnak az ukránok. A politikai csatározás, provokáció teszi ilyen nehézzé a helyzetet.
Tovább olvasomBorsodban is terjeszkedne a Tiszából kiábrándult Farkas Dezső pártja
Farkas Dezső, az IRÁNY a Jövő Párt elnöke, tavaly a kampányban a Tisza Párt operatív vezetői szerepét látta el. Kétszer is kilépett a szervezetből, Vogel Evelin mellett az egyik leghangosabb távozója volt Magyar Péter közösségének. A politikus ex-szövetségeseként több vezetői feladatot ellátott, többek között a TISZA Szigetek koordinátoraként tevékenykedett, majd idén márciusi kilépését követően saját politikai mozgalom létrehozásába kezdett, megalakult az IRÁNY a Jövő Pártja. De mi a célja mindezzel, és Jász-Nagykun-Szolnok megye fent van-e a térképén? Megkérdeztük.
Tovább olvasomTovábbra is támadják Aranyosi Pétert, most éppen azt vizsgálja a hatóság, hogy a Partizán-interjú kirekesztő volt-e
A közzététel még május közepén történt, azóta látványosan célkeresztbe vette a kormányzati támadómédia a miskolci humoristát. Most a vizsgálat már a neki teret engedő Partizánnal szemben is zajlik.
Tovább olvasom