Beváltatlan kampányígéret, 15 összezsúfolt védőnői körzet és egy magánalbérlet: ez maradt a vasgyári egészségügyből

Néhány éve még a Vasgyári SZTK teljes felújítását garantálták a kampányplakátokon, mára azonban az omladozó intézmény csendes kiürítése zajlik az újjáébredésre váró DAM közvetlen közelében. Ezzel egyidőben a város különböző pontjairól összezsúfoltak 15 védőnői körzetet a Diósgyőri Kórház és Rendelőintézetben, és a körzet háziorvosainak költöztetése is felemásra sikeredett. Ugyanakkor a lerobbant környezetben működő fogorvosi rendelők sorsa továbbra is homályos. Így zajlik az egészségügyi reform Miskolcon.

Tovább olvasom

Salkaházi Program – Nótár Mary-vel kedveznének a miskolci nyugdíjasoknak

A miskolci Salkaházi Sára Program következő kulturális rendezvényére már jövő héttől lehet regisztrálni. Az esemény célja, hogy a város nyugdíjasai számára jó hangulatú, közösségi kikapcsolódást biztosítson, a kínálat színvonalát azonban többen vitatják.

Tovább olvasom

Így járatja le Hollósy András politikai ellenfeleit: „Elég, ha elhintjük, az se baj, ha nem igaz”

Eddig is sejtettük, hogy a kormánypártoknál a politikai kommunikáció és az aktuális ellenfelek lejáratása mindent felülír. A hatalom megtartása érdekében nem számít az erkölcs, az igazság és a keresztény értékek sem jelentenek kivételt. Azonban ritkán látunk erre ennyire egyértelmű bizonyítékot, mint amilyen a napokban szivárgott ki egy korábbi belső kommunikációról.

Tovább olvasom

A Fidesznek nem is fontos BAZ megye? Listán a 75. helyre került a legmagasabban rangsorolt jelölt, Csöbör az utolsó tízben

A 93 megnevezett fideszes listás jelöltből a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hölgyek és urak mind az utolsó húsz helyre került… már aki egyáltalán felkerült a listára. Jelen állás szerint a kormányfő nem tartja elég fontosnak a BAZ megyei jelöltjei biztos bejutását, így mindent egy lapra feltéve kellene egyéniben nyerniük, különben nem kerülnek a Parlamentbe.

Tovább olvasom

Hat autót tett tönkre egyetlen miskolci kátyú

Senki számára nem újdonság, hogy a miskolci utak rossz állapotban vannak, azonban az idei tél végére minden eddiginél rosszabbak lettek az útviszonyok. A polgármester Lázár János segítségével választást nyert az újraaszfaltozás ígéretével, ehelyett közel másfél évvel a hatalomátvételt követően háborús viszonyokat tapasztalhatnak az autósok.

Tovább olvasom

Sajátos miskolci siker – új kormányablak nyílik az Űjgyőri főtéren, csak megszűnik egy másik, a tavaly év végére ígért rendőrörsöt meg el is felejtettük

Emlékszünk? Tavaly júniusban Hollósy András alpolgármester a közösségi médiában megosztott videójában ígérte meg a miskolciaknak, év végére megnyitja kapuit a rendőrörs a város neuralgikus pontján. Az erre utaló jelek ugyan 2026 februárjában még nem láthatók, sikerként kommunikálja azonban a megyei kormányhivatal az ugyanitt hamarosan nyíló kormányablakot, melyért cserébe egy másik megszűnik.

Tovább olvasom

Népszava: a tiszások vihetik Miskolcot, a vidék azonban a Fideszé maradhat Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén választás 2026

A hét borsodi körzetből kettőben van realitása az ellenzéki győzelemnek – a többiben a kormánypárt az esélyes, írja a Népszava az áprilisi választásokat elemző cikkében.

Tovább olvasom

Előterjesztés egy nem létező nyilatkozatról: így védi Miskolcot a Fidesz

A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén abszurd helyzet alakult ki. A testület egy olyan városvédelmi nyilatkozathoz való csatlakozásról szavazott, amely a szavazás pillanatában még nem is létezett. Hollósy András alpolgármester előterjesztése egy jövőbeli, meg nem írt dokumentumhoz kívánja kötni Miskolc közgyűlését – azzal az indokkal, hogy védeni kell a várost Magyar Péter állítólagos kijelentéseitől.

Tovább olvasom

Káderfórum sajtótájékoztatóval: így járta az országot a KDNP Miskolcon

KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt szerdán Miskolcon folytatta országjárását, amely elnevezés kissé túlzónak tűnik, ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is történt valójában. Az eseményen ugyanis nem került sor nyílt fórumra, közönségtalálkozóra vagy bármiféle párbeszédre a miskolciakkal – helyette a párt országos vezetői a saját helyi kádereiket, alpolgármestereiket és szervezeti elnökeiket hívták össze egy zárt körű megbeszélésre, amit aztán egy sajtótájékoztatóval koronáztak meg.

Tovább olvasom

Újabb milliárdok a DAM-ra: bővül a terület, de a kérdések is szaporodnak

Diósgyőri Acélművek

Miskolc Önkormányzata egy friss kormányhatározat alapján 6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a Diósgyőri Acélművek területéből további 33,6 hektár megvásárlására. A bejelentés örömmel töltötte el a kormánypárti politikusokat, ugyanakkor az ellenzéki oldalról komoly kérdések érkeztek a fejlesztés koncepciójával és átláthatóságával kapcsolatban.

Tovább olvasom