Közel száz fideszes plakátot loptak el a BAZ megyei városban, Demeter látatlanban is tudni véli, hogy tiszások voltak

Természetesen bizonyítékkal nem szolgált a fideszes képviselő úr, de már látatlanban is kijelentő mondatban közölte, hogy márpedig a lopást tiszások követték el.

Tovább olvasom

Már a kistelepüléseken is megbillent a Fidesz? A Tisza jelöltje több borsodi községben is remek fogadtatásban részesült

Kettőt meg is nevezett közülük Hatala-Orosz Csaba, a Tisza Párt BAZ megye 04-es körzetének jelöltje, mint a kormányváltásra készülő szervezet fellegvárai. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy már a falvakban, kistelepüléseken sem annyira egyértelmű a kormánypártok fölénye.

Tovább olvasom

„Egy maroknyi ember tartja rettegésben borsodi a falut” – Szakácsiban járt a Tisza Párt képviselőjelöltje

Szakácsiban tett látogatásáról számolt be közösségi oldalán Hatala-Orosz Csaba, a Tisza Párt képviselőjelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4-es számú választókörzetében. A politikus szerint a kistelepülésen járva testközelből tapasztalhatta meg, milyen körülmények között élnek azok, akik egy kormánypárti vezetésű faluban próbálnak boldogulni a mai Magyarországon.

Tovább olvasom

Borsod – falubusszal jár plakátolni a polgármester a kormánypárti jelöltnek

A választások közeledtével idén a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kapnak a kampányplakátok. Több jelölt szerint egyre gyakoribb, hogy hirdetményeiket megrongálják, letépik vagy egyszerűen más pártok reklámanyagai kerülnek a helyükre. A jelenség abszurditását fokozza, hogy míg a Fidesz részletes programjáról nem igazán hallani, a hirdetések kapcsán kialakult harcban megkérdőjelezhető módszerekkel igyekszik ellenfelein felülkerekedni a kormánypárt.

Tovább olvasom

Nem ellenfél, hanem támogató, Komjáthi Imre felajánlotta segítségét a Tisza BAZ megyei jelöltjének

A Tisza Párt látványosan más utat jár be az úgynevezett „óellenzék” politikusaihoz képest és eddig működni látszik a rendszer, mivel 2006 óta most először láthatunk olyat, hogy a nem kormánypárti mérésekben látványos Fidesz-ellenesség rajzolódik ki, a Tisza leválthatja Orbánékat. Az MSZP pedig eldöntötte, nem indul ezen a választáson. Komjáthi azonban besegítene Hatala-Orosz Csabának, hogy győzzön.

Tovább olvasom

Rendben van ez így? A BAZ megyei kistelepülésen közmunkásokkal tetetik ki a Fidesz plakátjait

Elvileg törvénytelen, gyakorlatilag pedig számos választásnál láthattuk már ezt a módszert a Fidesztől és minden illetékes ilyenkor zavartan félrenéz és nem vesz észre semmit.

Tovább olvasom

Népszava: a tiszások vihetik Miskolcot, a vidék azonban a Fideszé maradhat Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén választás 2026

A hét borsodi körzetből kettőben van realitása az ellenzéki győzelemnek – a többiben a kormánypárt az esélyes, írja a Népszava az áprilisi választásokat elemző cikkében.

Tovább olvasom

Emelt fővel sétált szembe a kormánypárti provokációval Ináncs testülete

A borsodi község önkormányzata egyhangú döntéssel vette le napirendjéről azt az előterjesztést, amely egy nem létező veszélytől „védte volna meg” a települést – derül ki Hatala-Orosz Csaba, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook-bejegyzéséből.

Tovább olvasom

Az ellenzék „kapitánya” Kazincbarcikára látogatott a távfűtés meghibásodásakor

Komoly nehézségeket okozott Kazincbarcikán az elmúlt évek egyik legsúlyosabb távfűtési meghibásodása. A városi rendszer műszaki hibája miatt több ezer lakás maradt fűtés nélkül a rendkívüli hidegben. Ebben a feszült helyzetben látogatott Kazincbarcikára Kapitány István, a Tisza Párt nemrég kinevezett gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője. A politikus Hatala-Orosz Csaba, a párt helyi képviselőjelöltje kíséretében több érintett lakost is felkeresett, és a tapasztaltakról közösségi oldalán is megszólalt.

Tovább olvasom

Munkahelyek, lakhatás, bizalom – ezért indul a választásokon Hatala-Orosz Csaba, a TISZA jelöltje

Hatala-Orosz Csaba

Hatala-Orosz Csaba hatgyermekes, keresztény családban nőtt fel, ahol legidősebb testvérként korán tapasztalta meg, mit jelent felelősséget vállalni másokért. Tanárként dolgozott, és ezt a hivatást a szolgálat részének tekintette. Közéleti szerepvállalását is ebből a szemléletből közelíti meg: számára lehetőség, hogy szélesebb körben segíthessen az embereken. A 2026-os országgyűlési választáson a TISZA Párt színeiben indul a kazincbarcikai központú Borsod 4-es választókörzetben. Neki tettük fel kérdéseinket.

Tovább olvasom