Molotov-koktélokkal akarta felgyújtani volt élettársának és rokonainak házait a borsodi férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 67 éves férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és rongálás bűntettének kísérlete miatt. Az elkövetővel szakított az élettársa, ezért úgy akart bosszút állni rajta és rokonain, hogy a tulajdonukban lévő házakat Molotov-koktélokkal megpróbálta felgyújtani – írja az Ügyészség. A vádirat szerint a férfi élettársi kapcsolata 2019. május végén felbomlott, a szakításért az élettársát, a sógornőjét és annak élettársát hibáztatta, ezért bosszút akart állni. 2019. augusztus végén autóval a volt sógornője és annak élettársa tulajdonát képező borsodi kistelepülésen lévő ingatlanhoz indult. Útközben a…

Tovább olvasom

Benzinnel locsolta le volt barátnője ajtaját, a lakás felgyújtásával fenyegetett a borsodi férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen két személy sérelmére emberölés előkészülete bűntette, valamint közveszély okozása előkészületének bűntette miatt. A férfival italozó életmódja miatt szakított a barátnője, ezért megfenyegette, hogy rágyújtja a lakást, majd mivel a nő nem volt hajlandó visszaállítani a párkapcsolatukat, bérházi lakásának ajtaját benzinnel lelocsolta – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a férfi két évig párkapcsolatban élt a barátnőjével, azonban italozó életmódja miatt 2019. február hónap végén a nő szakított vele. A vádlott nem tudta feldolgozni, hogy barátnője elhagyja, a nap…

Tovább olvasom

A kormányhivatal épületében gyújtotta fel magát és lett öngyilkos a férfi

A rendőrség közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított az ügyben. A Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalának épületében valaki gyúlékony anyaggal lelocsolta és felgyújtotta magát. Olyan súlyosan megégett, hogy a helyszínen életét vesztette – számolt be a tragikus esetről a veszpremkukac.hu. Kedden aztán a rendőrség is közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban a police.hu-n: “A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. január 31-én 14 óra 40 perc körüli időben, miszerint az egyik veszprémi közintézményben egy 74 éves férfi égésgyorsító folyadékkal öntötte le magát, majd meggyújtotta. Az…

Tovább olvasom

Betörésel és lopások sorával, valamint gyújtogatással gyanúsított miskolci férfit fogtak el

Egészen döbbenetes az 52 éves gyanúsított bűnlajstroma, a nyomozók őrizetbe is vették. Lopás bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 52 éves miskolci férfival szemben – írja a police.hu. Az elkövető 2021. március 15-e előtt Miskolcon egy fotó üzletbe, egy drogériába és egy hétvégi házba tört be. A férfi továbbá egy városi tömegközlekedési eszközön egy telefont próbált ellopni, valamint egy hétvégi házat is megrongált, melyek során az ingatlant szándékosan felgyújtotta. Az elkövető a betörések alkalmával többek között laptopot, gyógyteát, lakás-felszerelési tárgyakat tulajdonított el.…

Tovább olvasom

Rágyújtotta a házat az alvó családjára a miskolci nő

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 40 éves nő ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt – írja az Ügyészség honlapja. Az elkövető 2019. április elején az anyjával közös tulajdonú miskolci családi házát az éjjeli órákban, amikor a házban tartózkodó testvérei, anyja, valamint az anyja vendégségben lévő 13 éves unokája már aludtak, felgyújtotta úgy, hogy a teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta és meggyújtotta. A vádirat szerint a vádlott az anyjával közös tulajdonú miskolci családi házban élt együtt az anyjával és három testvérével. A családtagok a város területén rendszeresen hulladékot…

Tovább olvasom

Felgyújtotta a saját nagyszülei házát

Az Edelényi Rendőrkapitányság rongálás és önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 23 éves perkupai férfival szemben. A férfi és nagyszülei között vita alakult ki egy a nagyszülők tulajdonában álló perkupai ház értékesítésével kapcsolatban. Mivel a nézeteltérést nem tudták tisztázni, ezért az unoka október 25-én az esti órákban betört a lakatlan ingatlanba, ott benzint locsolt szét, majd felgyújtotta a házat. A tűzeset bejelentését követően a járőrök másfél órán belül felkutatták és Sajóvámoson el is fogták az elkövetőt, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, vele szemben büntetőeljárást indítottak, majd a beismerő vallomás…

Tovább olvasom

Felgyújtották a bükki lovasparkot, nem sokon múlt a tragédia, az egyik lovat azóta sem találják

A Bükki Lovaspark – Oroszkúti lovastanya Facebook-oldalán jelent meg egy bejegyzés a péntekre virradóra történt sajnálatos eseményekről. “Nehéz hajnalra ébredtünk” – írták. “Hajnali 4-kor felgyújtották a Bükki Lovasparkot. Szerencsére időben észlelte a lovasparkunk egyik segítője a tüzet, aki a tűzoltóság kihívása mellett, az egyik már égő boxból is ki tudta hajtani az egyik lovunkat és a helyi tűzoltók is hamarosan eloltották a tüzet, így a többi boxban lévő ló sem sérült meg.” “A tűz számunkra hatalmas károkat okozott, de nem égett le minden. A feljelentést megtesszük, a károkat bízunk benne,…

Tovább olvasom

Motorbenzinnel akarta felgyújtani ismerőse lakását a borsodi férfi

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki motorbenzinnel akarta felgyújtani ismerőse lakását. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott és a sértett korábbról ismerték egymást, a vádlott többször járt a sértett és családja lakásában. 2018 májusában – egy szóváltást követően – a vádlott az esti órákban megjelent a sértett házánál, bement a fészerbe, az ott talált műanyag palackba motorbenzint töltött, abba egy rongydarabot dugott, majd a ház egyik utcafronti ablakához ment, amelyen át egy terméskövet dobott a szobába.…

Tovább olvasom

Felgyújtotta a játszóteret és megrongálta a buszmegállót a borsodi férfi

A Miskolci Járásbíróság próbára bocsátotta azt a férfit, aki 2019-ben Hernádnémeti községben felgyújtotta a játszóteret, majd a buszmegállót rongálta meg – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott a település játszóterén a műanyag csúszdát és mászókát öngyújtóval meggyújtotta, megvárta amíg égni kezdtek és távozott a helyszínről. Többen észlelték a tüzet, melyet ugyan eloltottak, azonban a játékok és azok fa szerkezete is megrongálódott. A tűz következtében mintegy 250.000.- forint kár keletkezett. Néhány nap múlva a helyi autóbusz állomás fa tetőszerkezetét rongálta meg a vádlott oly…

Tovább olvasom

Nyolc év börtönt is kaphat Gáspár Zsolti gyújtogatás miatt

Néhány napja Gáspár Zsolt szürreális akcióba kezdett, amikor lángra lobbantott egy nádast, ami a testvére, Gáspár Győző háza mellett húzódik. A lángok a szélirány hatására centikre megközelítették Győzikéék házát, a falakat meg is pörkölték, a tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhető csak, hogy nem lett nagyobb baj az esetből. Az ikergyerekeim nagyon köhögnek a nádtól, és felénk fújja a szél. Tisztasági gyújtást csináltam – nyilatkozta a Borsnak Zsolti. Szerinte Győzikéék – akik élő videóban tudósítottak a hárométeresnél is nagyobb lángokról – csak hakniznak ezzel a történettel. Ez biztonságos volt, nem gyújtom magamra a…

Tovább olvasom