Hirtelen jó ötletnek tűnt, de nem a fejében gyúlt világosság: ezért lángolt az Arany János utca Miskolcon

Megosztás

Nem mindennapi eset tartotta izgalomban a miskolci Arany János utca lakóit tavaly február végén, amikor egy fiatalember különös módszerrel próbált “világosságot teremteni” a kukák között. Az ügyet most január 25-én zárta le a rendőrség.

A február 28-i hajnal még csak derengett, amikor hősünk úgy döntött, átnézi a környék kukáit. Mivel azonban a sötétben botladozva nem látott rendesen, egy egyszerű, ám végzetesnek bizonyuló megoldást választott: meggyújtott néhány kidobott papírt, hogy jobban szemügyre vehesse a kukák tartalmát.

A “zseniális” ötlet azonban hamar visszaütött. A lehulló parázs pillanatok alatt lángra lobbantotta az első szeméttárolót, majd mint a dominó, sorban a másodikat és a harmadikat is. A tűz nem állt meg a kukáknál – két szerencsétlenül járt autó tulajdonosa is szembesülhetett azzal, hogy járművük a rögtönzött “világítás” áldozatává vált.

A rendőrség gyorsan a nyomára bukkant az amatőr “világítástechnikusnak”, akit most gondatlan közveszély okozásával vádolnak. Az ügy aktái már az ügyészség asztalán landoltak, vádemelési javaslattal együtt.

A történet tanulsága egyértelmű: ha az ember kukában keresgél, talán érdemesebb zseblámpát vinni magával.

Forrás és fotók: BAZ megyei rendőrség

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek