Második alkalommal látta vendégül a tel-avivi klub csapatát Miskolc városa augusztus 6-án, pénteken. A helyiek számára az első mérkőzés emlékezetes maradt, ugyanis az izraeli szurkolók látványos pirotechnikával és ünnepléssel alapozták meg a hangulatot, jelentős felfordulást hagyva maguk után. A GKS Katowice elleni megmérettetés előtt többek között erről kérdeztük az ultrákat, akik számos egyéb érdekességet is megosztottak velünk.
Tovább olvasomCímke: futball
Kisebb bunyó a pálya szélén, de az utcák megúszták – balhés meccs volt megint Miskolcon
Megint rendbontás zavarta meg a DVTK Stadionban rendezett nemzetközi mérkőzést: a Hapoel Tel-Aviv – GKS Katowice Konferencialiga-selejtezőn a 75. percben egy félmeztelen izraeli szurkoló szaladt ki a gyepre, és nekiállt hergelni a lengyel és magyar szektort.
Tovább olvasomFokozott rendőri jelenlét Miskolcon a csütörtöki Hapoel–Katowice meccs miatt
Négy napra rendelt el fokozott ellenőrzést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság: augusztus 4-én déltől augusztus 7-én délig a megye teljes közigazgatási területén erősített jelenléttel készülnek a csütörtöki nemzetközi kupamérkőzésre.
Tovább olvasomBravúr Kazincbarcikán, elmaradt DVTK-meccs és újabb nemzetközi roham Miskolcon
Rendkívüli hétvégét hozott a borsodi labdarúgás: miközben a Kazincbarcika nagy fordítással legyőzte a feljutásra esélyes Videotont, a DVTK hazai bajnokiját az utolsó pillanatban elhalasztották az országos energiafelhasználási intézkedések miatt. Közben az is eldőlt, hogy a DVTK Stadion a héten ismét nemzetközi kupamérkőzésnek ad otthont, amelyre ezúttal is több ezer külföldi szurkoló érkezhet Miskolcra.
Tovább olvasomNem halasztották a focimeccseket, Újpesten rosszul lett, Csákváron pedig el is hunyt mérkőzés közben egy játékos
A szárazság mellett igazán brutális hőhullám sújtja hazánkat és ez az állapot még romlani is fog napokig. A futballmeccseket azonban több pályán is a rendkívüli hőségben rendezték meg a hétvégén, ennek pedig halálos áldozata is lett.
Tovább olvasomÚjabb történelmi mélyponton a BAZ megyei foci: kártyavárként imbolyog a futballpiramis
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei amatőr labdarúgó-bajnokságok rajtja előtt a hivatalos statisztikák látszólagos rendet mutatnak, a háttérben meghúzódó valóság azonban egy strukturális válság végkifejlete. Miközben a versenyrendszer felső szintjeit adminisztratív eszközökkel és kényszerű felkérésekkel tartják életben, a kistelepülési futballbázis az anyagi, logisztikai és a modern idők terhei alatt az utolsó óráit éli.
Tovább olvasomIdegenben nyert a DVTK, pontot szerzett a Barcika az NB II nyitányán
Az NB II első fordulójában mindkét borsodi együttes idegenben lépett pályára szombaton. A Diósgyőri VTK Nagykanizsán, a Kazincbarcika Budapesten, a BVSC vendégeként kezdte a másodosztályú idényt.
Tovább olvasomRásegítő járatokat indít az MVK, újra nemzetközi mérkőzés Diósgyőrben… kár, hogy nem a DVTK jogán
A közel-keleti háborús helyzet miatt a tel-avivi gárda Miskolcon játssza „hazai” Konferencia Liga selejtező mérkőzését, ehhez pedig plusz járatokkal segít a közlekedési vállalat. A két külföldi csapat ellenére komoly érdeklődésre és nagy utasforgalomra számít az MVK.
Tovább olvasom„Csak a Diósgyőr!” – az ultrák Nagykanizsára szólítják a tábort
Szombaton startol az NB II, és a nyáron búcsúzott az élvonaltól Diósgyőr nem a Diósgyőri Stadionban, hanem Nagykanizsán lép pályára először a másodosztályban. Íme a szurkolói várakozások.
Tovább olvasomFokozott rendőri jelenlét Borsodban szerdán és csütörtökön
Fokozott ellenőrzést rendel el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 22-én reggel 7 órától július 23-án éjfélig, a megye teljes közigazgatási területén.
Tovább olvasom