Hollandiába érkeztek repülőgépen a fertőzött régióból és többen is pozitív tesztet produkáltak. Már csak az a kérdés, hogy a veszedelmesnek kikiáltott omikronnal, vagy „csak” egy korábbi variánssal fertőződtek meg az érintettek. Több tucat, koronavírussal fertőzött ember érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán – közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok. A két repülőgépen összesen körülbelül 610-en utaztak. A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatok fogadását a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térségből, a már úton lévő repülőgépeket azonban még fogadták, az utasokat…
Tovább olvasomCímke: fertőzöttek
Az elmúlt napon is közel 12 ezer új fertőzöttet találtak hazánkban, 162 beteg elhunyt
A kórházban ápoltak száma már megközelíti a hétezret, nem lassít a negyedik hullám. Péntekre 11 871 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így mostanáig 1 068 888-an fertőződtek meg igazoltan a kórokozóval Magyarországon a hivatalos adatok szerint. A járvány halálos áldozatainak száma 162-vel, 33 866-ra emelkedett. A gyógyultnak nyilvánítottak 862 534-en vannak, 5081-gyel többen, mint egy nappal korábban. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt 6626-tal, 172 488-ra emelkedett. Kórházban 6913 koronavírusos beteget ápolnak, 55-tel többet, mint szerdán. Közülük 695-en szorulnak gép lélegeztetésre. Ők a legutóbbi adatközléskor 680-an voltak. Az előző napon 49 296 koronavírustesztet végeztek el…
Tovább olvasomCovid: ismét 12 ezer felett a napi új fertőzöttek száma, közel kétszázan hunytak el egy nap alatt
A járvány tovább erősödik, de még mindig befelé haladunk, zsinórban második nap 12 ezer feletti új fertőzöttet regisztráltak. Szerdán 185 koronavírusos beteg vesztette életét Magyarországon, így a járvány halálos áldozatainak száma 33 704-re emelkedett. Az új koronavírust az előző napon 12 165 ember szervezetében mutatták ki, a pandémia kezdete óta 1 057 017 ember fertőződött meg vele igazoltan. Az aktív fertőzöttek egyetlen nap alatt 10 859-cel lettek többen, jelenleg 165 862-en vannak. A kórházban ápolt covidos betegek száma 18-cal emelkedett, most 6858 páciens szorul ilyen ellátásra. Közülük 680 embert lélegeztetnek géppel, 16-tal többet,…
Tovább olvasomKoronavírus: újabb döbbenetes negatív csúcs, már jóval 12 ezer feletti új fertőzött, 176 elhunyt
A tesztek egyharmada (!) pozitív eredmény hozott, soha ennyi új fertőzöttet nem regisztráltak még hazánkban, egyik hullám idején sem. Orbán Viktor június elején látványosan elköszönt a maszktól és a járványtól, ez is bejött neki, mint a szuper gazdaságpolitika. Az elmúlt nap során 12 637 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 044 852 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 176 beteg, így az elhunytak száma 33 519 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 856 330 fő. Az aktív fertőzöttek…
Tovább olvasomKoronavírus: az elvégzett tesztek közel 28%-a pozitív, elhunyt 171 beteg
Továbbra is felszálló ágban a Covid-járvány negyedik hulláma. Hétfőről keddre ugyan „csak” 6518 új fertőzöttet regisztráltak, de nem lehet örülni, mert ez jóval kevesebb tesztelés mellett történt. A tesztek 27,7%-a ugyanis pozitív, kiterjedt mérésekkel nem kérdés, hogy jóval tízezer (sőt…) felett lenne a napi új fertőzöttek száma. Elhunyt 171, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6518 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – tették közzé az elmúlt 24 óra járványadatait a koronavirus.gov.hu-n, kiemelve: eddig 6 043 116 embert oltottak be. Az oltási akcióhét első napján, hétfőn csaknem 131 ezer vakcinát adtak be: több mint 18,5…
Tovább olvasomÚjabb fekete hétvége: közel négyszáz elhunyt és több, mint 27 ezer fertőzött a járvány következtében
Három héttel ezelőtt a hétvégi elhunytak (összesített) száma még 152 volt, most a két és félszerese. Borsodban is folyamatos az emelkedés. Három nap alatt 392 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon, ez azt jelenti, hogy ha az elmúlt hetet nézzük, naponta közel 150 áldozata van a járványnak. Jól mutatja a helyzet romlását, hogy az előző hétvégén még 304-en, azelőtt 214-en, azelőtt pedig 152-en haltak meg. Közben egyre nagyobb teher hárul a kórházakra is. 649-en vannak lélegeztetőgépen, ami szinte pontosan megegyezik az egy évvel ezelőtti második hullám csúcsával. Ez a szám 36-tal…
Tovább olvasomCovid: minden eddigi negatív rekord megdőlt, 11 ezer fölé nőtt a napi fertőzöttek száma, rengeteg ember elhunyt
A számokból látható, hogy még csak befelé megyünk, folyamatosan és drasztikusan romlanak a járványügyi adatok, hatezernél is több koronavírusos beteget ápolnak kórházban. A harmadik hullám legrosszabb időszakában sem volt ennyi fertőzött egy nap alatt. Járványkezelésünk romokban. Ismét hathónapos rekord dőlt meg a napi halálozás terén, 135 újabb áldozata van a járványnak. Az elmúlt hetet tekintve naponta átlagosan 130-an halnak meg. A magyar covidos halálozás lakosságarányosan majdnem négyszerese az európai uniós átlagnak. Csak Bulgária, Lettország, Románia és Horvátország előz meg minket. Gulyás Gergely miniszter csütörtökön azt mondta, a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv…
Tovább olvasomKoronavírus: Megint több mint tízezer új fertőzött, már csaknem hatezren vannak kórházban
Továbbra sem csitul a számok alapján itthon a koronavírus-járvány újabb, negyedik hulláma. A kormányzati oldalon közölt adatok szerint csütörtökre 10 767 új fertőzöttet találtak, és 131-en haltak meg. A gyógyultak száma jelenleg 833 416 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 121 138. Kórházban 5969 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 606-an vannak lélegeztetőgépen – írja a hvg.hu. Ami az oltásokat illeti: az első dózist mostanra 6 013 007 fő kapta meg, és 5 784 958-can vannak azok, akik már a másodikat is. 1 millió 714 ezernél tart azok száma, akik már a harmadik oltásukat…
Tovább olvasomKoronavírus: Több mint 10 ezer fertőzött egyetlen nap, 178 halott
Az elmúlt napon 10 265 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így a járvány kezdete óta 976 432-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 178 koronavírusos beteg, így a járvány a hivatalos adatok szerint 32 514 áldozatot követelt – írja a HVG. Egy hete szerdán 8434 új fertőzöttről és 98 halálos áldozatról számoltak be, vagyis mindkét téren növekedést mutatnak a számok. A gyógyultnak minősítettek 828 535-en vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig egy nap alatt 8789-cel nőtt, így az ő számuk 115 383. Kórházban 5852 koronavírusos…
Tovább olvasomKoronavírus: egyetlen nap alatt 165 elhunyt és több mint 5000 új fertőzött
Egyetlen nap alatt több, mint ötszázzal nőtt a kórházban ápoltak száma. Továbbra is látszik, hogy járványvédelmi stratégiánk nem üti meg az elégséges szintet sem. Az elmúlt nap során 5323 új fertőzöttet találtak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 966 167 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu. A tájékoztatás szerint meghalt 165 beteg, így az elhunytak száma 32 336 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 827 237 fő Az aktív fertőzöttek száma 3696-tal lett magasabb és 106 594 főre nőtt. 5811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban,…
Tovább olvasom