A posta munkatársának éberségén múlt, hogy ne sikerüljön a csalás

Egy 69 éves emődi férfi feleségének csörrent meg a telefonja 2022. január 12-én a déli órákban. Az asszony értetlenül hallgatta a telefonban neki beszélő férfit, majd a készüléket átadta párjának. A telefonáló elmondta, hogy gyermekük Angliában balesetet okozott és egy személy olyan súlyosan megsérült, hogy kómában van. A fiúk pedig csak úgy tudja a börtönt elkerülni, ha egy nagyobb összeget átutalnak neki. Egymillió forint körüli összeget kért a telefonáló. A sértett elmondta azonban, hogy jelenleg háromszázezer forintot tud elvinni átutalni, így ebben az összegben maradtak. A rémült szülő a pénzzel…

Tovább olvasom

Kocsija csomagtartójába zárták, majd rá is lőttek egy borsodi vállalkozóra

Őrizetben van már az a két férfi, akik egy emődi vállalkozótól erőszakkal elvették pénzét, majd menekülésük közben többször rá is lőttek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás, és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két budapesti férfival szemben. A gyanúsítottak 2020. augusztus 27-én 4 óra 45 perc körül símaszkban megjelentek egy emődi telephelyen, ahol egy ott rakodó férfit bezártak gépkocsija rakterébe. A sértettnek sikerült kiszabadulni az autóból, ekkor a támadók egyike bántalmazta, míg társa értékek után kutatott. A rablók másfél millió forint készpénzt, és a…

Tovább olvasom