“Azért nem nő az esetszám, mert képtelenek vagyunk több tesztet elvégezni”

A szakértő szerint a járványgörbe menne még sokkal magasabbra is, de nem tud. Nem ezért nem nő még tovább a napi esetszám, mert nem emelkedik a fertőzöttek száma, hanem mert nem tudnak már többet tesztelni, így meglehetősen fals, kissé túl jó képet kapunk. Pedig ez sem valami csodás. Menne még följebb a járványgörbe, de nem tud, mert nem elég hozzá a laboratóriumi kapacitás. A kevésbé súlyos eseteket már nem tudják azonosítani – mondja az Innovációs és Technológiai Minisztérium infektológiai monitoring teamjének munkacsoport-vezetője. „Az elmúlt hetekben azt láttuk, hogy a megnövekedett…

Tovább olvasom

Emelkednek a miskolci albérletárak – de mi van a háttérben?

Valamennyivel nehezedik majd a bérlők élete, de Miskolc még így is olcsóbb marad a többi nagyvároshoz képest. Az augusztusi közgyűlésén elfogadott bérleti díj emelésének első lépéseként a héten mindazon bérlők megkapták az értesítést, akiknek lakbére a lakásuk területi elhelyezkedése miatt változik. Számukra a bérletidíj-emelés 2020. november 1-jén lép hatályba, viszont jövő decemberig további emeléssel már nem kell számolniuk. A többi bérlőnek 2021. január 1. napjától kell majd magasabb összeget fizetnie. A Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása szerint a bérlőik 80%-a rendelkezik óvadékbefizetéssel, nekik csak a bérleti díj emelkedésből adódó…

Tovább olvasom

Borsod megyében egyetlen hét alatt közel 300-zal nőtt a fertőzöttek száma

Ezek csak a hivatalosan regisztrált adatok, a valóság ennél jóval több lehet, de tény, 297 új igazolt fertőzés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyetlen hét alatt. Mi magunk is sokat tehetünk saját egészségünk megóvásáért, Borsod már országos átlagban a közepesen fertőzött megyék közé tartozik, de közel sem olyan rossz a helyzet, mint például a főváros környékén. A kormányzati tájékoztató oldal adatai alapján Borsod-Abaúj-Zemplén egy hét leforgása alatt 297 fővel emelkedett az idáig azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Míg szeptember 19-én 506 főt regisztráltak, addig szeptember 26-án – tehát ma – 803 személynél mutatták ki a…

Tovább olvasom

Szenzációs hírünk van: jövőre százezrekkel többet vihetnek haza a képviselők

Ne feledjük, a képviselői alapbért az átlagjövedelemhez kötötték a megfelelő szorzóval. A leggyengébb fizetéssel rendelkező országgyűlési képviselő is legalább 150 ezerrel vihet havonta többet haza, mint eddig. Lesznek azonban olyanok is honatyáink közül, akiknek egycsapásra háromszázezer forinttal növekszik a fizetése. Ünnepeljünk együtt. Plusz 150 ezer forint – várhatóan ennyivel vihetnek haza többet még a legrosszabbul kereső országgyűlési képviselők is jövőre a Blikk számításai szerint. A lap azt számolta ki, hogy miként alakul a fizetésük, ha a jelenlegi ütemben emelkedik az átlagbér. A képviselők még 2018-ban szavazták meg azt a törvényt, ami a mindenkori magyarországi…

Tovább olvasom

Emelkednek a MVK-jegyárak szeptembertől

Szeptember 1-től új díjszabás lép életbe az MVK jegy- és bérletáraiban. Szeptember 1-jétől módosulnak a helyi közösségi közlekedés viteldíjai – tájékoztatott az MVK Zrt. A miskolci önkormányzat közgyűlése február 27-én döntött az MVK Zrt. május 1-től érvényes viteldíjairól. A koronavírus fertőzés okozta humánjárvány miatt márciusban kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel az MVK díjszabása nem módosult májustól, a tervezett változások bevezetésére szeptember 1-től kerül sor. Viteldíjak változása A miskolci helyi közösségi közlekedés díjszabása utoljára 2012. január 1. napján módosult. Az elmúlt években Miskolcon a járműpark megújult, a szolgáltatás színvonala emelkedett, ezzel párhuzamosan nőttek a…

Tovább olvasom