Orvos: Akár öt évig is elhúzódhat még a járvány

Az ukrán tisztifőorvos meg is mondta, mi kellene ahhoz, hogy végre vége legyen ennek a koronavírus-járványnak nevezett rémálomnak. Igor Kuzin szerint a koronavírus járvány addig tart majd, amíg nem fejlesztenek ki egy általános oltóanyagot, vagy megfelelő kezelést a betegségre, írja a Korrespondent.net. Ukrajna tisztifőorvosa, Igor Kuzin úgy véli, hogy a koronavírus járvány további két-öt évig is elhúzódhat.“Idén ez biztosan nem ér véget. A vírus gyorsan mutál, és minden hónapban új törzsekkel találkozhatunk. De a tudomány folyamatosan fejlődik, folyamatosan új oltások jelennek meg. A pandémia évekig folytatódhat. ” – véli Kuzin.…

Tovább olvasom

Öt éven belül a város szégyenéből újra a város büszkesége lesz az Avas Szálló

Sikerült az adásvétel, most már az előkészületek folynak, hamarosan indul a tervezés, majd a felújítás. Öt éven belül teljesen megújulhat az egykori Avas Szálló épülete. Ahogyan arról korábban a Miskolci Napló is beszámolt, Veres Pál, Miskolc polgármestere még novemberben Facebook-oldalán jelentette be, hogy az emblematikus, a városképet is meghatározó épület új tulajdonoshoz, a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) kerül, amely itt alakítja ki miskolci tehetséggondozó központját. A városvezető akkor azt is elmondta, hogy egy esztendőnyi megfeszített munka van abban, hogy megszülethet a megállapodás, amely méltóképp rendezi az évtizedeken át magára hagyott…

Tovább olvasom