Eleinte úgy érezte Tóth Viktor, hogy ha elég sokan csatlakoznak a mozgalomhoz és végre összefognak, akkor eredményeket érhetnek el. Most azonban az újabb kétharmad, a legutóbbi teljesen egyértelmű nyilatkozatok és lépések a kormány részéről meggyőzte a tanárt, hogy totálisan reménytelen szélmalomharc, feladja és elhagyja a pályát. Elhagyja a tanári pályát Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára. Ő volt az a pedagógus, akinek kiállása februárban elindította a hónapokig tartó polgári engedetlenségi mozgalmat, mely során pedagógusok ezrei álltak ki magukért és az oktatásügyért. „A feleségem is pedagógus, tehát időről időre…
Tovább olvasomCímke: elhagyás
Véleményt mondtak a kormány általi bekebelezésről – szinte a teljes 2019-es évfolyam elhagyja az SZFE-t
Két kivétellel az évfolyam összes hallgatója elhagyja az egyetemet és máshol folytatják tovább tanulmányaikat. Elhagyja szinte minden olyan hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, aki 2019-ben valamelyik filmes osztályt kezdte el, közölte sajtóközleményében a FreeSzFE egyesület. Azt írták, a filmes képzésből a következő osztályok hallgatói szüntették meg jogviszonyukat az egyetemmel: BA osztályok: gyártásszervezők: 6-ból 5 hallgató, filmrendezők: teljes osztály, 5-ből 5 hallgató, vágók: teljes osztály, 6-ból 6 hallgató, operatőrök: teljes osztály 6-ból 6 hallgató, filmforgatókönyvírók: teljes osztály, 6-ból 6 hallgató, MA osztályok: filmrendezők: teljes osztály, 7-ből 7 hallgató, operatőrök: 7-ből…
Tovább olvasomNyáron még nem vehetjük le a maszkot
A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője úgy gondolja, ez a nyár még szinte biztosan a maszkviselésről fog szólni. A maszkviselés velünk fog maradni nyáron, nem biztos, hogy elhagyhatjuk – mondta Galgóczi Ágnes a Tv2 reggeli műsorában. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője kifejtette: A csökkenő adatok jót vetítenek előre, de a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma is lassan csökken, ahogy az elhunytak száma szintén. Még hetek fognak eltelni, míg az új esetszámcsökkenést a többi adatnak is a csökkenése követni fogja. Az egészségügyben csökkent a nyomás, de a dolgozók kimerültek, ezért is fontos…
Tovább olvasomEl kell hagynia a miskolci kollégiumokat az egyetemistáknak, de pontos szabályokat is lefektettek
Szombaton délután a különleges engedéllyel rendelkezőkön kívül 16 óráig kötelesek elhagyni a miskolci kollégiumokat a bentlakók, ám ehhez fontos tennivalókat is meghatároztak rektori szinten. Rektori utasítás alapján a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében a Miskolci Egyetem hallgatói kötelesek kiköltözni a kollégiumokból november 14-én 16 óráig. Kizárólag a határon túli és külföldi hallgatók, a hatósági házi karantén kötelezettséget teljesítők, valamint rektori méltányossággal rendelkezők jogosultak a kollégiumokban tartózkodni. Az egyes épületekben a távozás előtti kötelezően elvégzendő feladatok is vannak Ezek közül néhány: a paplant és a párnát a szobában kell hagyni a kollégiumi kártyát, szobakulcsot…
Tovább olvasomTöbbezer orvos mondta el véleményét – sokan elhagynák a közegészségügyet az új törvény miatt
Más sem hiányozna az egyébként is rendkívül túlfeszített közgyógyellátásban. Az állami kórházakban így is hatalmas létszámhiánnyal küszködnek. Az orvosok többsége szerint jelen formájában elfogadhatatlan az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény; a közellátásban dolgozók több mint kétharmada nem fogja aláírni az új jogviszonyt – közölte október 28-án közzétett felmérése eredményére hivatkozva a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Mint olvasható, a kérdőívre nyolcezer orvos küldte vissza válaszait. Ezekből kiderült, hogy a közellátást elhagyni tervező orvosok 37,4 százaléka a magánegészségügyben kíván elhelyezkedni, a válaszadók több mint egyharmada pedig a szerződés aláírása helyett inkább az…
Tovább olvasom