Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolták meg azt a nőt, aki miatt forró víz ömlött két gyerekre egy borsodi házban. A nő nem segített a kicsiknek, inkább a saját kisfiát etette meg. A vádirat szerint egy Miskolc-Bábonyibérc városrész közelében lévő házban történt az eset. Egy nő otthon volt a másfél éves, illetve három hónapos gyerekével, a sógornőjével és annak két és fél évesgyerekével. Az ebédhez vizet forraló sógornő kiment az udvarra. A gyermekek felügyeletét a szomszéd szobában lévő nőre bízta, aki azért, hogy tápszert készítsen, a fazékhoz lépett és…
Tovább olvasomCímke: égési sérülés
Egy gokart beindítása közben égtek meg a sajólászlófalvai fiúk
Mint arról mi is beszámoltunk, két kisfiúval történt baleset Sajólászlófalván, az RTL Klub Híradójában pedig az is kiderült, hogy egy üres kannából kiáramló benzingőz gyújtott meg egy gokartot, ami miatt megégtek a fiúk – írja az Index. Az egyik kisfiú nagyon súlyos állapotban fekszik kórházban. „A haja, mindene deréktől fölfelé végig a két keze leégett. Hál’ Istennek nem szívott be meleg levegőt, mert akkor a tüdejét is érte volna, és akkor ők ott nem maradnak meg” − mondta Bence édesanyja. A kisfiú egy másik gyerekkel együtt került kórházba, miután egy…
Tovább olvasomTragikus baleset: súlyos égési sérüléseket szenvedett két borsodi fiú
Az Együtt a Pitypalatty Völgyiekért Facebook-oldal osztott meg egy történetet, amelyben azt írják, hogy július 13-án tragikus baleset rázta meg Sajólászlófalva lakóit. Mint írják: minden egy „gyerek átékkal” kezdődött, „ami sajnos rossz irányba sodródott, és két Sajószentpéteren általános iskolában járó, kisiskolás fiú tragédiájához vezetett”. „Nem szeretnénk részletekben bocsátkozni, hiszen nem voltunk ott, nem tudjuk mi történt, az eseményről pedig számtalan verziót hallottunk. Amit biztosan tudunk, hogy két sajólászlófalvai gyerek II. és III. fokú égési sérülést szenvedett. Mindkét fiúra hosszú felépülési idő és műtétek sora vár” – olvasható a posztban. „A…
Tovább olvasomDöbbenetes: Kimentek ünnepelni, puskával ellőtték a vasúti felsővezetéket, ami lezuhanva megrázta őket és nem is élték túl
A hírek szerint egy gyermek születését ünnepelték éppen, amikor túlzásba vitt jókedvük a halálukat okozta. Két férfi súlyos égési sérüléseket szerzett még május 11-én a szerbiai Kiszácson. A Szabad Magyar Szó értesülései szerint azóta mindketten belehaltak sérüléseikbe. A lap úgy tudja, egy puskagolyó vágta át az Újvidék-Szabadka vonal felsővezetékét, ami a 37 éves és a 32 éves férfiak mellett esett le a földre, emiatt mindketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Mindkét férfit mentőautóval szállították a vajdasági Klinikai Központba, ahol egyikőjük május 18-án, a másik férfi pedig pár napja halt meg. Állítólag május 11-én…
Tovább olvasomMagára öntötte a zsíroldót egy borsodi kisgyerek, akit felügyelet nélkül hagyott az anyja
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves nő ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt. Az anya felügyelet nélkül hagyta gyermekét, aki magára öntötte a zsíroldót – számolt be róla az ügyészség honlapja, az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik családi házban, négy kiskorú gyermekével. 2020. április hónap elején a reggeli órákban négyéves fiú gyermeke átment a szomszédba a nagyapjához, míg a többi három gyermek a ház körül, illetőleg a házban játszottak. A gyermekek közül a hároméves fiú az udvaron volt,…
Tovább olvasom