Elkezdődött: van, ahol már korlátozzák, mennyit tankolhatnak a dízelesek

A teherautósofőrök különösen „lelkesen” fogadták az új szabályozást. Egyértelműen bajban a dízelesek és már láthatjuk, hogy Európát, sőt hazánkat is elérte a probléma. Kína több részén is korlátozni kezdték, hogy mennyi dízel üzemanyagot lehet egyszerre vásárolni, írja a BBC. A lépésre a meredeken emelkedő árak, illetve az akadozó utánpótlás miatt volt szükség. A kínai közösségi oldalakon panaszkodó teherautósofőrök beszámolói szerint volt, akinek napokat kellett várnia arra, hogy újra tudja tankolni a járművét. Kínában hetek óta súlyos ellátási problémák vannak az energiaszektorban, se szénből, se földgázból nincs elég, a most beütő üzemanyaghiány…

Tovább olvasom

Ott tartunk, hogy ez a hír – nem drágul a héten már az üzemanyag

Az elmúlt hetek elképesztő áremelkedése után bizony már ennek is örülnünk kell. Így sem valami üdítő a közel 500 forintos benzin- és az 500 feletti dízelár. Péntektől nem lesz árváltozás a hazai benzinkutakon. A benzin és a gázolaj átlagára marad a korábbi szinten, a 95-ös benzinért 496, míg a gázolajért 512 forintot kell fizetni literenként – közölte a Holtankoljak.hu. Az üzemanyagok ára már régóta folyamatosan emelkedett, a gázolaj egy év alatt 148 forinttal, míg a benzin 123 forinttal lett drágább. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón beszélt a rekordmagas benzinárakról is, a miniszter azt…

Tovább olvasom

A vasútállomáson gyulladt ki egy dízelmozdony – videó

A legendás Csörgők közül még jó néhány használatban van, az egyik most beadta a kulcsot látványos lángolás kíséretében. Kigyulladt egy dízelmozdony Győr-Szabadhegy vasútállomáson, a tűzeset miatt az utasokat leszállították, senki sem sérült meg. A BalesetInfó úgy tudja, hogy a Szombathelyről Budapestre tartó gyorsvonat mozdonya kapott lángra, és nagy szerencse volt, hogy vezetője épségben megúszta. Az esethez a győri és a csornai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat. A csaknem fél évszázados korú 418-as – leánykori nevén M41-es, vagy ahogy a vasútbarátok leginkább ismerik: Csörgő – nem az első, ami ilyen sorsra jutott. A…

Tovább olvasom