Robbanás a kiskörei erőműben – többen is megsérültek

Négyen súlyosan, négyen könnyebben sérültek, a detonáció oka egyelőre nem ismert. Robbanás történt a kiskörei vízerőműben hétfő délután fél 3 körül – írja a heol.hu. A portál szerint nyolc sérültje van a robbanásnak, közülük négyen súlyosan, négyen könnyebben sérültek meg. A súlyosabb sérültek közül egy embert a Honvédkórházba, kettőt Debrecenbe, egyet pedig Miskolcra szállítottak. A könnyű sérültek az egri kórházba kerültek. Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: a helyszínre 5 mentőautó és 3 mentőhelikopter érkezett, a balesetben 4 férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket. További három férfi és egy nő szenvedett kisebb sérüléseket, jellemzően…

Tovább olvasom

Ijesztő: Rengetegen megsérültek, amikor egy bombahatástalanító autó felrobbant – videó

Jelentős az anyagi kár, tizenhét sérült, nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezték. A Los Angeles-i rendőrség csütörtökön bombahatástalanító autóban próbált megsemmisíteni némi lefoglalt robbanószert, de a lakott területen zajló akció nem sikerült jól: 17 ember megsérült, és jelentős anyagi kár keletkezett – írja a Jalopnik. A rendőrök egy rajtaütés során több mint két tonna illegális tűzijátékot és más eszközöket foglaltak le, ennek egy részét – a tűzijátékok mellett nagyjából 4,5 kilónyi házi készítésű robbanószert – akartak megsemmisíteni az autóban. Mivel a kocsi megerősített raktere elvileg bő 8 kiló robbanószerig biztonságosan…

Tovább olvasom