Egyre rosszabbul néz ki: Bizonyítékot találtak arra, hogy Kína nem mondott igazat a Covid eredetével kapcsolatban – videó

Korábban csak simán összeesküvés-elméletként kezelték, most azonban egyértelmű bizonyíték lett arra, hogy valóban denevéreket tartottak a vuhani laborban. Egyre több helyről vérzik az eredeti történet. „Immár nem összeesküvés-elmélet azt állítani, hogy denevérek voltak a vuhani laborban. Most már tény” – kezdi a felvezetőjét az ausztrál Sky News műsorvezetője, majd meg is mutatja azokat a felvételeket, amelyek bizonyítják az igazát. Ezeken látszik, hogy ketrecekben tartották, kukacokkal etették a denevéreket, sőt, az egyik képen az egyik tudós sapkájáról lóg az egyik állat. A tudományos közélet március óta hajlik arra a teóriára, hogy a koronavírus egy…

Tovább olvasom

Az edelényi kórház kazánházából százával kerültek elő a denevérek

Segítséget kértek az edelényi Koch Róbert Kórház műszaki dolgozói hétfőn, mert az épület tetőterében lévő kazánház bontása során “néhány” telelő denevér került elő. Az Aggteleki Nemzeti Park Facebook-bejegyzése szerint a szakembereik a 4 órás mentés során összesen 378 rőt korai denevért gyűjtöttek össze, melyeket elszállítottak a megbolygatott búvóhelyről. Az állatok egyik része Jósvafőre, többségük pedig az Esztramosra, egy bányatáróba került. A mentés és szállítás során egyetlen bőregér sem sérült meg.

Tovább olvasom

Döbbenetes állatpusztítás Miskolcon: sérült és halott denevérek tucatjai – videó

A Mályi Madármentő Állomás számolt be a történtekről csütörtökön a Facebook-oldalukon. Mint írják, a borsodi megyeszékhely egyik belvárosi épületének oldaláról kezdték el lebontani a burkolatot, amely alatt denevérek tucatjai igyekeztek átvészelni a telet. Egy telefonhívás után érkeztek ki a helyszínről, ahol valóban rengeteg már elpusztult vagy még élő, de sebesült denevért találtak. „Senkit nem találtunk a területen, csak síró denevéreket. Az épület mellett rengeteg magatehetetlen, átfagyott és halott denevér volt szanaszét szóródva. A rendőrség segítségét kértük, illetve a Bükki Nemzeti Parkot is értesítettük. Hamar kiért a rendőrség és a nemzeti…

Tovább olvasom