Ha Miskolctapolcán járunk, feltétlenül álljunk meg picit és pihenjünk a tó melletti parkban a padokon, egészen biztos, hogy hamarosan feltűnik néhány mókus. A kis állatkák teljesen hozzászoktak már az emberi közelséghez, ezért a közelben járkáló turisták sem igen zavarják már meg a nyugalmukban. Élelemben sosincs hiány, a turisták és a helyiek is szeretik a kis rágcsálókat, akik vagy a fák tövében keresgélnek maguknak ennivalót, vagy a fákra mászva ugrálnak mindenfelé. Egy ilyen kihelyezett kamerás videót csodálhatunk most meg, ahol a mókus alig néhány centire a filmfelvevőtől falatozik. Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasomCímke: mókus
Kihűlt, sovány kismókusokat mentettek Mályiban
Mostanra mindketten jól vannak és remélhetőleg meg is erősödnek – számolt be róla a Mályi Madármentő Állomás a Facebookon. “Újabb két kis mókuska érkezett ma hozzánk” – írták még szombati posztjukban. “Egyiküket a Rakacai tónál találták kihűlve egy fa alatt, a másik mókuska pedig Kazincbarcikán került emberkézre. Mindketten kicsik, soványak és kihűltek. Most melegíteni kell őket.” Vasárnap aztán újabb fejleményeket osztottak meg néhány fotó kíséretében az állatokról, “Köszönjük, élünk” című posztban: “Mind a rakacai kis mókus, mind pedig a kazincbarcikai kis mókuska is életben van. Utóbbi nagyon félős és nagyon…
Tovább olvasomA mályi madármentők még csöpp mókusokat is nevelnek, ha arra van szükség – videó
A Mályi Madármentőknél egyre gyakrabban fordul elő, hogy nemcsak a csőrös jószágokon, de kis emlősökön is segítenek. Nemrég 11 elárvult kis mókus bébi került a gondozókhoz. Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás elnöke a madarak gondozása mellett még egy mókusmama szerepét is betölti. Lehoczky gondoskodását a csöppségekről az állami televízió is lencsevégre kapta. Kiemelt kép: Mályi Madármentő Állomás
Tovább olvasomMár az állatok is megbolondultak? Egy kerület lakóit agresszív, hevesen az emberekre támadó mókusok tartják rettegésben
A mókusokat nem éppen az emberekkel szembeni, támadó viselkedésükről ismerhettük meg eddig, de egyelőre ismeretlen okból, New Yorkban feltűnt több ilyen vérmókus is. Véres történet Amerikából. Minden indok nélkül, agresszívan támadó mókusok jelentek meg a New York-i Queens egyik részén. A lakók félnek kilépni a házaikból, többen szereztek már komolyabb sérüléseket a rágcsálók miatt. Az egyik megtámadott nő MMA meccshez hasonlította a mókussal vívott harcát, amiből ő jött ki vesztesen. “Birkóztunk a hóban, minden véres volt, harapta az ujjaimat és nem engedte el. Aztán egyszer csak abbahagyta, és ott álltam…
Tovább olvasom