Egy hatalmas kátyú okozhatta a 4-es főúton történt, halálos áldozatokkal járó tömegbalesetet

Borzalmas baleset történt még péntek délután, úgy tűnik, most már az okát is tudjuk. A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A baleset következtében két fő életveszélyes, egy fő súlyos, tíz fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Helyszíni ellátást követően kórházba szállították őket. További három fő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket sajnos nem lehetett megmenteni. Az eset feltehetően azért történt, mert a nyerges vontató belehajtott egy hatalmas kátyúba, ami megdobta a szerelvényt, mely irányíthatatlanná vált és így átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött a kisbusszal –…

Tovább olvasom

Óriási csattanás: Ismét forgalommal szemben hajtott egy idős sofőr, nagyon csúnya baleset lett a vége

Menetiránnyal szembe hajtott fel a gyorsforgalmi autóútra a nyolcvan feletti sofőr, perceken át haladt így nagy sebességgel, amikor szemből ketten is érkeztek és már nem lehetett elkerülni a hatalmas csattanást. Az idős sofőr a belső sávban haladt Volkswagenjével, a menetiránnyal szembe. Egy szabályosan közlekedő Nissan érintőlegesen ütközött vele, majd a külső sávban haladó DAF nyergesvontatónak csapódott. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M85-ös számú autóút 65. kilométerszelvényében, Nagylózs térségében, 2021. június 3-án 14 óra 50 perckor. Egy 80 éves soproni férfi Volkswagenjével – a jelzőtábla utasításának ellenére –…

Tovább olvasom

Horrorbaleset: A 11 éves lány az internetről tudta meg, hogy meghaltak a szülei a borzalmas csattanásban

Fiatal jegyespárt ragadott el a halál egy celldömölki horrorbalesetben. Melinda és Gábor kocsija egy munkásokat szállító busszal ütközött, a balesetben 14 ember megsérült, szemtanúk szerint pedig egy kamion előzése okozhatta a tragédiát. Barátok, családtagok és munkatársak gyászolják azt a celldömölki, boldog jövő előtt álló fiatal párt, akik tragikus balesetben vesztették életüket egy horrorbalesetben Celldömölknél. F. Melinda és O. Gábor Celldömölk és Mersevát között autóztak, mikor frontálisan karamboloztak egy, munkásokat szállító busszal – írja a Bors. A buszon utazók közül 14 ember sérült meg. A fehér Audiban utazó Gábor azonnal meghalt, és…

Tovább olvasom

Kicsit sietős volt a sofőrnek, egy vezetői hiba után elképesztően nagyot csattant – videó

Csak akkor előzzünk, ha biztonságosan be is tudjuk fejezni, az autót pedig jól tudjuk kezelni. Kissé elmérte egy Nissan sofőrje a dolgokat, amikor megpróbálta megelőzni a besorolni igyekvő kamiont az Egyesült Államok egyik autópályáján – derül ki a teherautó fedélzeti kamerájának felvételéből, amelyet a bpiautósok.hu osztott meg. Az eset még április 29-én történt. A felvételen jól látható, hogy a kamion betartotta az előírt 65 mérföldes sebességhatárt, és már éppen elkezdene besorolni a belső sávba a kapaszkodósávból, amikor óriási sebességgel balról megelőzi egy Nissan. A sportautó sofőrje elveszíti a jármű feletti uralmát, és stílusosan nekimegy…

Tovább olvasom

Súlyos motorbalesetet szenvedett egy 15 éves fiú Borsodban

A motort vezető 15 éves fiú életveszélyesen megsérült a mezőkövesdi balesetben. A fiatal motorost mentőhelikopterrel szállították kórházba, életveszélyes állapotban. Súlyos baleset történt ma délután Mezőkövesden, a Mátyás király út és az Egri út kereszteződésében – írja a baleset-info.hu –, ahol Egy motoros és egy autó ütközött össze. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa arról tájékoztatta a portált,hogy a motort egy 15 éves fiú vezette, aki életveszélyesen megsérült. Érte mentőhelikopter érkezett, amely többszörös csonttöréssel, koponyasérüléssel szállította őt kórházba. Állapotáról egyelőre nincsenek friss információk. Az autóvezető könnyebb sérüléseket szenvedett. (Blikk.hu)

Tovább olvasom

Nyilvánosságra került az ijesztő felvétel a hatalmas csattanásról – videó

Furcsaság, hogy korábban is történt már egy hasonló balesete a férfinek és arról is készült felvétel. Olvasónk, a baleset elszenvedője eljuttatta szerkesztőségünknek azt a térfigyelő kamera felvételt, amin tisztán látszik, hogy mi okozta az április 2-án történt balesetet az Árpád hídon. Az esetről a bpiautosok.hu olvasója, Krisztián így számolt be portálunknak: ” Április 2-án történt az Árpád-híd, Pest felé vezető oldalán a baleset. Az autót én vezettem és a tulajdonosa is én vagyok. A margitszigeti felhajtóról egy autó kikanyarodott elém, én pedig a külső sávban haladva a balesetet fékezéssel, dudálással illetve balra kormányzással kerültem…

Tovább olvasom

Indokolatlanul haladt csigalassan az autós az autópályán, ezzel hatalmas balesetet okozott – videó

A felvétel láttán teljesen érthetetlen, miért ment ilyen lassan a sofőr az autópályán, másrészt még inkább elképesztő, hogy mindezt nem a külső sávban tette, hanem belül. Aki ennyire lassan halad indok nélkül a sztrádán, legalább (ha nem jobban) balesetveszélyes, mint aki száguldozik. Az eset Hollandiában történt és a Bpiautosok.hu adta hírül. Az autós rendkívül lassan haladt az autópálya közepén, várható volt, hogy előbb-utóbb telibe találja valaki. ” Ez meg is történt, bár a hátulról érkező autós talán jobban tette volna, ha villogtatás helyett inkább a fékezésre és a kitérő manőver…

Tovább olvasom

Ijesztő: Nem sikerült a felszállás, ripityára tört a 10 millió eurós helikopter – videó

Valami nagyon elromlott hirtelen a légi járművön, csodával határos módon senki nem sérült meg a csattanásban. A helikopter felszállás helyett pörögni kezdett, majd felborult. Balesetet szenvedett Bolzanóban az olasz pénzügyőrség helikoptere, egy Agusta Westland AW169 modell. Videó is van a Corrierén arról, ahogyan felszálláshoz beindulnak a rotorok, majd a gép elkezd körbe-körbe pörögni. A kép bal alsó sarkában látható férfi ekkor már látja, hogy baj lesz, és futva menekül. A gép csakhamar az oldalára dől és a propellerek ripityára törnek. A kétfős legénység sértetlenül megúszta a balesetet. A pénzügyőrség egy éve…

Tovább olvasom

Vitray Tamás csúnya autóbalesetet okozott

Két autó tört rommá a csattanásban, az eddigi adatok szerint a 88 éves Vitray volt a hibás, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Kedd késő délelőtt Budapesten, a VI. kerületben, az Andrássy úton összecsattant két autó. A Budapestkornyeke.hu honlap képes beszámolója alapján a balesetet egy, a Szív utcából érkező Volvo okozta, mely az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul, a záróvonalon keresztül akart áthajtani a főúton, a belső sávban azonban összeütközött egy lendületből érkező Audival. Az ütközés hatására az Audi jobbra, egy kandelábernek vágódott, a Volvo pedig vagy 100 métert csúszott az Oktogon…

Tovább olvasom

Brutális baleset, a hatalmas sebességgel száguldó Audi borzalmas erővel csapódott a kisteherautóba, nem volt esély a túlélésre – videó

Hiába ül az ember egy nagyon gyors autó volánja mögé, ha ész nélkül száguldozik vele, előbb utóbb utoléri a végzete. Itt is ez történt, már a becsapódást látva lehetett sejteni, hogy ezt a csattanást nem lehetett túlélni. A halálos kimenetelű baleset Lengyelországban történt néhány napja, amit egy fedélzeti kamera örökített meg. A balra kanyarodó teherautónak a szemből érkező Audi nekiütközött.Az autós próbált fékezni, de a jelentős sebesség miatt semmi esélye nem volt sajnos.Az Audi gyakorlatilag megsemmisült, a teherautót konkrétan arrébb tette, amiből látszik a becsapódás ereje. Az Audiban ülő sofőr…

Tovább olvasom