A Borsod24 meghívására Miskolcra látogat hazánk első rendszerváltás utáni külügyminisztere

Néhány nappal korábban már beszámoltunk a hírről, hogy idén még három izgalmas rendezvénnyel készül a Borsod24, amelyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. November 20-án egy igazán különleges vendég, Jeszenszky Géza, hazánk első rendszerváltás utáni külügyminisztere látogat hozzánk.

Tovább olvasom

Megosztó tartalom – Eperjes Károllyal beszélgettünk

Eperjes Károly, a magyar színház- és filmművészet egyik legismertebb alakja nemrég Miskolcra látogatott, ahol a közönség élőben is láthatta és hallhatta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt. Mi magunk is megnéztük előadását, majd beszélgettünk vele a hitről, a művészet erejéről és a közéletben vállalt szerepéről.

Tovább olvasom

Három izgalmas eseménnyel is készül még az évben a Borsod24

Az idei esztendőben rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek élő közösségi eseményeink, így örömmel jelentjük be, hogy novemberben és decemberben további három rendezvényt szerveztünk meg olvasóink, követőink számára. Ugyan egymástól nagyon eltérő személyekkel és témákkal készülünk, egy dolog azonban biztos: mindegyik alkalom különleges lesz.

Tovább olvasom

A rekorder a Klubrádió, de a Borsod24 is küzd a túlélésért

Véget ért a Klubrádió túlélési gyakorlata, melynek során közösségi adományokból közel negyedmilliárd (232 979 519) forintot gyűjtöttek össze a hallgatók. A siker magáért beszél, Arató András elnök szerint ez egy reménysugár, hogy „az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”. A Borsod24 munkatársai együtt örülnek a Klubrádió kollégáival, egyúttal emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk adómánygyűjtése jelenleg is zajlik.

Tovább olvasom

Átlépte a 250 ezer forintos határt az adománygyűjtésünk, de újabb támogatókat keresünk

Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került. Olvasóink egy része hamar a segítségünkre is sietett, a hivatalos felületen több mint negyedmillió forint futott be hozzánk, és ezen felül is sokan juttattak el különböző összegeket hozzánk.

Tovább olvasom