Újabb részletek derültek ki az M7-esen történt, nyolc halálos áldozatot követelő balesetről

Az utasok horvátországi nyaralásról tértek éppen vissza. A forgalom csak délutánra indulhatott meg a sztrádán. A Telex elérte annak az utazási irodának a főszervezőjét, amely az M7-esen vasárnap hajnalban halálos balesetet szenvedett busz útját szervezte. Szabó Roland, a Rolitúra alapítója azt mondta a vasárnap késő délelőtti telefonbeszélgetésben, hogy másfél órája szerzett tudomást a balesetről, mert olyan helyen volt, ahol nem volt térerő. A munkatársai a helyszínen segítik a hatóságok munkáját. Megerősítette az információt, miszerint a busz egy egynapos baskai túrán volt Horvátországban, az utaslista szerint 56 utassal, ebből két gyerek, két sofőr. A sajtóban több helyütt…

Tovább olvasom

Súlyos, nyolc halálos áldozatot követelő baleset az M7-esen

Egy autóbusz borult árokba, nyolc utas nem élte túl a csattanást. Eddig ismeretlen körülmények között vasárnap hajnalban árokba borult egy több mint 50 utast szállító autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu szerint a 4 óra 55 perckor történt balesetben nyolc ember az életét vesztette, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek. Ellátásuk, kórházba szállításuk folyamatban van. A helyszíni szemlét és a műszaki mentést a rendőrök megkezdték, a helyszínen teljes útlezárás van érvényben, az egyenruhások a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelik le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a…

Tovább olvasom

14 kilométeres dugó van az M3-ason

Tizennégy kilométeren torlódik a forgalom az M3-as autópályán Budapest felé a Gödöllő és Bag közötti beton terelőfalak építési és javítási munkálatai miatt – írta az Útinform. A munkavégzés idejére a belső sávot lezárták, a forgalmat a külső és a leállósávba terelik. A betonelemek beemelése idejére lezárják a külső sávot is, így addig csak a leállósávon megy a forgalom – írták. Az Útinform alternatív utat is ajánl Budapest felé: azt kérik, hogy aki teheti, Hatvannál hajtson le az autópályáról, és a Tura–Valkó–Gödöllő útvonalon kerülje ki a torlódást. A Magyar Közút Nonprofit…

Tovább olvasom

Figyelem! Az M3-as mindkét oldalán hosszú hetekre lezárnak egy-egy sávot, jócskán nehezedik a közlekedés

Ezen a héten mindkét irányban megtörténik a lezárás és csak szeptemberben készül el a munka. Gödöllő és Bag között az M3-as autópálya beton terelőfalainak javítási és építési munkálatai miatt a sztráda mindkét oldalán lezárják a belső sávokat szeptember 6-ig – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t. Jelezték ugyanakkor, hogy a forgalom a külső és a leállósáv használatával továbbra is két sávon haladhat. A cég arra kéri a közlekedőket, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával közlekedjenek. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán a munkák augusztus 12-én…

Tovább olvasom

Teljes útlezárás az M3-as autópályán, több helyen is torlódott a forgalom

Az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 101-es és 104-es kilométere között, Kál térségében 2021. augusztus 1-én 16 óra körül a heves esőzés következtében több anyagi káros baleset történt – közölte a rendőrség. A rendőrök a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták, és a forgalmat a Káli lehajtónál terelik le a 3-as főútra, ahonnan Nagyfügednél lehet ismét visszatérni az autópályára. A rendőrség a járművezetők türelmét és fokozott óvatosságát kérik. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

Lesodródott az autópályáról és felborult ma hajnalban egy busz, legalább tízen életüket vesztették

A súlyos baleset Horvátországban történt Zágráb és a szerb határ között. Lesodródott az autópályáról, majd felborult egy busz vasárnap hajnalban Horvátországban, a balesetben tíz ember meghalt és legalább harmincan megsérültek – közölte a rendőrség. Az eset a Zágrábtól a szerb határig vezető autópályán történt a kelet-horvátországi Slavonski Brod közelében. Amíg a tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoztak, leállították a forgalmat az autópályán. A busz koszovói rendszámmal közlekedett és Németországból tartott a koszovói főváros, Pristina felé. A sérülteket a Slavonski Brod-i kórházba szállították. (Hvg.hu)

Tovább olvasom

Fekete nap, egyetlen balesetben négy halott az autópályán, egy másik csattanás két életet követelt

Az M5-ösön és az M6-oson történt a két, nagyon súlyos baleset, vezessünk óvatosabban az autópályán is! Két autópályán is halálos baleset történt szombat délután – számolt be a rendőrség. Fél egy előtt kevéssel az M5-ösön Kiskunfélegyházánál, a Szeged felé vezető oldalon két gépjármű ütközött eddig tisztázatlan okból, két ember a helyszínen meghalt. Délután négy óra körül pedig az M6-os autópályán, Szedres térségében egy személyautó a szalagkorlátnak csapódott, ebben a balesetben négy ember vesztette életét. Az M6-oson a rendőrség tájékoztatása szerint teljes útlezárás mellett még este is tartott a helyszínelés, az…

Tovább olvasom

Hatalmasat borult egy lakókocsit vontató autó az M3-as autópályán | videó

2021. június 25-én, pénteken délelőtt baleset történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Az erről készült kamerafelvételt a Magyar Közút tette közzé. Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány beszitált és irányíthatatlanná vált a jármű. A személyautó ezt követően hatalmas erővel becsapódott a szalagkorlátba. A jármű törmelékei a másik pályaoldalra is átrepültek. A sofőr csodával határos módon könnyű sérülésekkel megúszta, ellenben az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött…

Tovább olvasom

Nem sokon múlott a tragédia az M3-ason, a tetőről leesett biciklit szedték össze a sávok közepén – videó

Ez tipikusan olyan dolog, amiben nem szabad hibázni, elég lett volna egy-két figyelmetlen sofőr és óriási tömegkarambol történik. A Bpiautosok.hu olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a napokban, a koraesti órákban az M3-ason, Pest felé, Gyöngyös környékén. A pálya tempója igen haladós volt ezen a részen, szóval szerencse hogy nem történt baleset. A kerékpárt kihalászta a gazdája. Ezzel a videóval hívnánk fel a figyelmet, a kerékpárok (ez most nagyon aktuális), valamint egyéb tárgyak megfelelő, biztonságos rögzítésére.

Tovább olvasom

Döbbenetes: 240-nel száguldottak a magyar autópályán és még nagyzoltak is vele a közösségi oldalon – videó

Legkevesebb 240-nel száguldoztak az M1-esen és mindezt a közösségi oldalon még közvetítették is mind a négy utas igencsak élvezte. Egy újabb sofőr, akinek nem szabadna jogosítvánnyal rendelkeznie. Legalább 240-nel hajtott egy autós az M1-esen, ezt pedig egyik utasa ezt élőben közvetítette a közösségi oldalakon – derül ki az RTL Klub Híradójából. A kilométeróra is kiakadt, olyan gyorsan mentek. Az autóban összesen négyen utaztak, láthatóan mindenki élvezte a száguldást. A videózó utas szerint Tatabányára mentek épp, péntek este. Borbély Zoltán közlekedési jogász szerint hiába lépték túl jelentősen a sebességhatárt, ez nem…

Tovább olvasom