Durva: Az M3-ason a belső sávban szembemotorozott egy borsodi férfi a forgalommal – videó

Megosztás

A segédmotorral közlekedő ember valamit nagyon elrontott az útvonal megválasztásakor, szerencsére sikerült megakadályozni a tragédiát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 21-én 15 óra után nem sokkal egy tucat bejelentés érkezett. A bejelentők egybehangzóan állították, hogy az M3-as autópályán egy férfi a Budapest felé vezető oldalon, a belső sávban, a forgalommal szemben motorozik.

A rendőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol meg is találták a motorost. A segédmotorral közlekedő sofőr a rendőri jelzésre megállt, majd az egyenruhások utasításait követve sikerült őt a járőröknek biztonságba helyezni. Az eset során személyi sérülés nem történt. A rémült férfi a rendőröknek elmondta, hogy az Igrici csomópontnál hajtott fel az autópályára és Mezőnyárádra szeretett volna hazamenni. Elmondta továbbá, hogy észlelte ugyan, hogy a vele szemben jövők nagyon villognak és dudálnak is, de úgy megijedt és olyan nagy volt a forgalom is, hogy nem tudott mit tenni.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az ügy kapcsán közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 78 éves férfival szemben, aki csaknem négy kilométert tett meg az autópályán a forgalommal szemben. (Police.hu)

Íme egy erről készült videó (444.hu):

Kapcsolódó cikkek