Éheztette és láncra kötötte kutyáit egy miskolci férfi

Állatkínzás gyanúja miatt emelhet vádat az ügyészség egy miskolci férfi ellen, aki két kutyáját hónapokon keresztül tartotta méltatlan körülmények között. A Pabló nevű francia bulldog és a Bobi nevű ázsiai juhászkutya rövid láncon, elhanyagolt állapotban élt a ház udvarán, miközben gazdájuk alig adott nekik enni – a két állat szinte az éhhalál szélére került.

Tovább olvasom

Próbaidőt kaphat egy borsodi „majdnem” állatkínzó

Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség két férfi ellen, akik el akarták pusztítani egy harmadik kutyáit. Az állatok gazdája üzleti konfliktusba keveredett az egyik vádlottal, aki rábeszélte társát, hogy tegyen kísérletet a négylábúak életének kioltására.

Tovább olvasom

Kommandósok fogták el a borsodi vadászt – állatkínzás és orvvadászat gyanúja miatt nyomoznak

állatkínzás

Komoly botrány rázta meg a kis borsodi falut, Sóstófalvát, miután egy helyi vadász ellen nyomozás indult orvvadászat és lopás gyanúja miatt. A helybeliek szerint azonban az illetőnek állatkínzásért is felelnie kellene, ugyanis meggyőződésük, hogy két kutyát lőtt meg, amelyek közül csak az egyik maradt életben.

Tovább olvasom

A kutyán töltötte ki dühét a szikszói nő – felfüggesztettel megúszta

A Szikszói Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki egy rábízott kutyát súlyosan bántalmazott még tavaly augusztusban. A bíróság megállapítása szerint a vádlott szívességből gondozott egy zsemleszínű, keverék kutyát, amely távoli rokonáé volt. A két nő között korábban személyes ellentét alakult ki és ez vezetett ahhoz, hogy a vádlott dühében a kutyán vezette le indulatait.

Tovább olvasom

„Igazságot a kutyámnak” – saját otthonában lőtték meg egy arlói férfi kedvencét

A napokban jelent meg az a közösségi médiában tett bejegyzés, mely szerint egy arlói férfi udvarán, a kerítésen belül tartózkodó kutyáját meglőtte egy arra járó vadász. Az állat gazdája feljelentést tett a rendőrségen, azonban úgy véli, a gyanúsítottat még nem hallgatták ki a hatóságok, ezért a Szurkolók az Állatokért Alapítványhoz fordult segítségért.

Tovább olvasom

Számszeríjjal végzett a macskával a mezőkövesdi férfi

cica

Mezőkövesden egy 43 éves férfi május 30-án számszeríjjal lőtte le azt a macskát, amely állítása szerint megtámadta a portáján tartott állatait. A történetben van azonban valami furcsa: az állat nem a férfi udvarában, hanem már az utcán pusztult el a testébe fúródott nyílvesszőtől.

Tovább olvasom