A napokban jelent meg az a közösségi médiában tett bejegyzés, mely szerint egy arlói férfi udvarán, a kerítésen belül tartózkodó kutyáját meglőtte egy arra járó vadász. Az állat gazdája feljelentést tett a rendőrségen, azonban úgy véli, a gyanúsítottat még nem hallgatták ki a hatóságok, ezért a Szurkolók az Állatokért Alapítványhoz fordult segítségért.
Az eset nagy port kavart a közösségi média felhasználóinak körében. Többen együttérzésüket fejezték ki, sokan pedig úgy gondolják, az elkövető szigorú büntetést érdemelne.
A kutya gazdája a bejegyzésben hangsúlyozta, az állatot nem az erdőben vadat űzve érte a találat, hanem saját udvarán, a kerítésen belül tartózkodva. A vadász egy sörétes puskából lőtt, és a bejegyzés szerzője szerint ez nem egy véletlen baleset volt, hanem szándékos állatkínzás.
Az eredeti Facebook poszt tartalmazza azokat a fotókat is, amelyek a sérült állatról készültek. Szerkesztőségünk ezekből egyet sem közöl, ugyanis a felvételeken jól látható, hogy a kutya igen komoly sebeket szerzett és erősen vérzik. Gazdája szerint a hivatalos vadásznaplóban csak egyetlen személy neve szerepel azon a napon, azonban mint írja, úgy tudja a rendőrség ezidáig még nem hallgatta ki az illetőt.
Az esettel kapcsolatban megkerestük Kapin Richárdot, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány ügyvezetőjét, aki elmondta, az állat gazdája valóban felvette vele a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen az ügyben.

Richárd hozzátette, hogy egy állatorvos megvizsgálta a kutyát a helyszínen, és ellátta annak sebeit, azonban értesülései szerint a házi kedvenc sérülései nem lettek hivatalos dokumentumban rögzítve. Felmerül a kérdés, hogy ha ez valóban igaz, akkor hogyan kívánja a rendőrség a vizsgálni az ügyet ilyen dokumentumok hiányában. Kérdésünkre az alapítvány ügyvezetője elmondta, a kutya állapota azóta stabil, így minden bizonnyal fel fog épülni.
Szerkesztőségünk a megyei rendőr-főkapitányságot is megkereste. Varga Rudolf r. őrnagy sajtóreferenst arról kérdeztük, hogy tud-e a vadásznaplóban szereplő személy kilétéről, illetve, hogy kapott-e a rendőrség olyan dokumentumot, amely a kutya sérüléseit részleteiben ismerteti.
Varga Rudolf elmondta, hogy ilyen esetekben külön szakértőt von be a rendőrség. Arról, hogy az illetékes szakértő bevonása megtörtént-e már, nem rendelkezett további információval, mint ahogyan a korábban feltett kérdéseket illetően sem. Hozzátette, hogy az üggyel az Ózdi Rendőrkapitányság foglalkozik, és állatkínzás gyanúja miatt folytat nyomozást.
Fotók: Facebook, NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
