A Demokratikus Koalíció nem szavazza meg a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek hatályának meghosszabbításáról szól javaslatot – jelentette be a párt szóvivője szerdán. Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy május 23-án megszűnne a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek február végén kilencvennel nappal meghosszabbított hatálya. Egy az Országgyűlésnek benyújtott indítvány azonban arra tesz javaslatot, hogy a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát hosszabbítsák meg az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig – írja az MTI. A politikus a DK álláspontját indokolva azt mondta, a mostani javaslat nem szól másról, mint hogy a kormány…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy oldja fel a szélturbinák telepítését ellehetetlenítő szabályozást
A jövő a megújuló energiaforrásoké, mert olcsón és hazai forrásból termelnek tiszta áramot. Az Orbán-kormány viszont betiltotta az új szélerőműveket, amire semmilyen épkézláb indokot nem tud felhozni – írja közleményében a zöld párt. Tévhit, hogy Magyarországon nem fúj a szél. 100-150 méter magasan, ahol a turbinák lapátjai vannak, sokkal állandóbb és erősebb szelek fújnak, mint amit a felszín közelében megszoktunk, így a korszerű erőművekkel az ország egész területén gazdaságos a termelés. Azt követeljük a kormánytól, hogy ne akadályozza a zöld energiatermelést és oldja fel a szélturbinák telepítését ellehetetlenítő szabályozást! –…
Tovább olvasomElképesztő mértékben drágulhat a hús, a tojás és a tej is
A takarmányárak világszintű emelkedése miatt elkerülhetetlen a hús drágulása – erősítették meg a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői – számolt be a HVG. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke szerint 20-25 százalékkal emelte a költségeket a takarmány drágulása, ez pedig előbb-utóbb megjelenik majd a fogyasztói árakban is. A hús, a tej és a tojás termelési önköltésgének 15-20 százalékos drágulását várja Kulik Zoltán, a takarmánygyártással foglalkozó Vitafort Zrt. vezérigazgatója, aki az MTI-nek nyilatkozva példa nélküli kihívásnak nevezte, hogy a takarmány-alapanyagok ára megugrott az utóbbi hónapokban. A legnagyobb mértékben Kulik…
Tovább olvasomJakab Péter válaszlevelet kapott Ursula von der Leyentől
Jakab Péter nemrégiben levélben kereste meg Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, amiben a Jobbik-elnök azt kérte, „hogy az Európai Unió ne a tolvaj magyar kormánynak adjon újabb, ezúttal 40 millió eurós segélycsomagot a válság kezelésére, mert abból nem a bajba jutott magyarok fognak részesülni, hanem kizárólag az Orbán-család. Azt javasoltam, hogy a pénzt kapják meg közvetlenül a magyar dolgozók”. Jakab kedden választ is kapott Von der Leyentől, amiben azt írta neki, „tisztában vagyok a magyarországi súlyos egészségügyi helyzettel. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja élénk jele az Európai Unió szolidaritásának, amely…
Tovább olvasomA CÖF szerint legyen munkaszüneti nap és nemzeti ünnep a szovjetek kivonulása
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) azt javasolja, hogy legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Fricz Tamás politológus, a CÖF kurátora a civil szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: június 19-e jelentősége „történelmünk két fénylő napjához”, március 15-éhez és október 23-ához mérhető – írja az MTI. „Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet” – hangoztatta. Kijelentette: ezt a szuverenitást újra és…
Tovább olvasomMagyarországon növekedett a legkevésbé a háztartások megtakarítása
A Financial Times írása szerint globálisan mintegy 5600 milliárd dollárral nőtt a háztartások megtakarítása az elmúlt egy évben, és emiatt sok elemző abban reménykedik, hogy tényleg jelentős gazdasági fellendülés jöhet az újranyitások után – számolt be róla a 444.hu. A lap cikke a Moody’s elemzésére támaszkodik, mely szerint a 2019-es fogyasztói adatokkal összevetve 2020-ban a háztartások nagyon sok pénzt, a globális GDP több mint hat százalékát tartották maguknál. Az FT szerint a világban a fogyasztói bizalom visszatérését látni, azaz arra lehet számítani, hogy a félretett pénzeket hamarosan ismét költeni kezdik…
Tovább olvasomA koronavírusról diskurált Majka és Szijjártó Péter
Majkával készült közös fotót posztolt a Facebookra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – szúrta ki az Index. „Egyszerre voltunk covidosok. Mindketten rendesen megszenvedtük. Most már abban reménykedünk, hogy minél előbb mehetünk koncertre. Ő énekelni, én hallgatni” – írta a poszt mellé. A bejegyzésből az nem derült ki, hogy az ózdi rapper és a miniszter találkozójának pontosan mi adta az apropóját, vagy hogy miről beszélgettek még a koncerteken kívül.
Tovább olvasomLMP: Orbán Viktort terheli a részleges újranyitás felelőssége
Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor miniszterelnök akarata volt a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hétfőn kezdődő részleges feloldása, ezért annak minden következményéért őt terheli a felelősség. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt társelnöke vasárnapi, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányfő emellett felelős a családok és vállalkozások megélhetésének segítésében is. A politikus úgy fogalmazott: gyanús, hogy Orbán Viktor az utóbbi időben nem beszélt semmilyen konkrét segítségről, csak a vakcinákról.Az oltások valóban fontosak a járvány megállítása szempontjából, ugyanakkor azokkal nem lehet kezelni a “megélhetési válságot” – tette hozzá Kanász-Nagy Máté. Kiemelte,…
Tovább olvasomA Jobbik feljelenti Hollik Istvánt, a Fidesz szócsövét rémhírterjesztésért
Nemrég derült ki, hogy Orbán Viktor és kormánya országos méretű telefonos lejáratókampányt kezd az ellenzéki pártok ellen, ahol azok „oltásellenességére” hívják majd fel a figyelmet. Az ellenzék azonban többször is kiemelte már, hogy a kormány hazudik és ezt a hazugságot kívánja mindenki fejébe beültetni. A Jobbik szerint ez már régen rémhírterjesztés. A párt szerint az Orbán-kormány zaklató hazugságkampányt folytat, hogy elterelje a figyelmet a halálozási adatokról. A Jobbik feljelentést tesz a kormánypártok telefonos tájékoztató kampánya miatt, mert azt úgy értékeli: „zaklató gyűlöletkampányban terjesztenek rémhíreket Orbánék”. Az ellenzéki párt közleményében azt írta:…
Tovább olvasomTelefonos kampányt indít a Fidesz az ellenzék állítólagos oltásellenességéről
Az április elején elindított online kampány után a Fidesz telefonon is próbálja meggyőzi az embereket az ellenzék oltásellenességéről – jelentette be Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója az erről szóló videójában azt mondta, hogy „az ellenzéki pártok és a baloldali portálok töretlenül folytatják a vakcinaellenes kapmányukat, azzal a különbséggel, hogy a direkt támadást felváltották a sunyi, ravasz, elbizonytalanító megszólalások.” Szerinte ennek jele, hogy az ellenzék továbbra sem vonta vissza azt a parlamenti határozati javaslatot, amellyel ellehetetlenítenék a keleti vakcinák használatát. Az ellenzéki pártok február elsejére kezdeményeztek egy országgyűlési ülést, amelyen…
Tovább olvasom